Napunk

A. Nagy László is az Anton Srholec Szabadság-díj kitüntetettjei között

Az Anton Srholec Szabadság-díj kitüntetettjei. Fotó - TTSK
Az Anton Srholec Szabadság-díj kitüntetettjei. Fotó – TTSK

Tavaly Tóth Károly, korábban pedig Grendel Lajos is megkapta a díjat.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Az Anton Srholec Szabadság-díj egyik idei kitüntetettje lett A. Nagy László egykori politikus és polgári aktivista. Nagyszombat megye gálaest keretében csütörtök este már az ötödik alkalommal osztotta ki az Anton Srholec Szabadság-díjakat a nagyszombati Ján Palárik Színházban.

A méltatás szerint A. Nagy László a kommunista rendszer idején tagja volt annak a dunaszerdahelyi értelmiségiekből és írókból álló csoportnak, amely 1978-ben megalapította a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát. Csehszlovákia megalakulásának 70. évfordulója alkalmából kiadták a Csehszlovákiai Magyarok Memorandumát, amelyben rámutattak a magyar kisebbség aktuális problémáira. Nemzetközi és hazai fórumokon szakértői előadásokat szerveztek az emberi és kisebbségi jogokról.

A. Nagy László. Fotó – TTSK

A. Nagy László mellett a kitüntetésben részesült František Mikloško kereszténydemokrata politikus, a KDH parlamenti képviselője, František Guldan polgári aktivista, Július Bobovnický orvos, illetve posztumusz Miroslav Cipár grafikus, festőművész és polgári aktivista.

2022-ben az Anton Srholec Szabadság-díjat posztumusz a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet alapítója, Tóth Károly kapta meg. A díjat először 2018-ban osztották ki, az első kitüntetettek között pedig Grendel Lajos író is szerepelt.

Nagyszombat megye

Szlovákiai magyar

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak