Napunk

Zuzana Čaputová: Nagyon megosztott társadalom lettünk, a bársonyos forradalom még az egységről szólt

Zuzana Čaputová prágai látogatásán november 17. előestéjén. Fotó - TASR
Zuzana Čaputová prágai látogatásán november 17. előestéjén. Fotó – TASR

Zuzana Čaputová abban bízik, egyetlen kormány sem képes megváltoztatni az ország irányultságát és természetét, az ugyanis hosszabb időtávon keresztül jön létre és formálódik.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Akármilyen szemszögből is nézzük, a bársonyos forradalom az újkori történelmünk egyik legjelentősebb eseménye volt, mert elhozta a demokráciát – jelentette ki Zuzana Čaputová a cseh Deník N-nek adott interjújában.

„Ha a szlovákiai társadalmi helyzetet nézem, a sok más érzékelhető jelenség mellett az is tény, hogy nagyon megosztott társadalom vagyunk” – véli az államfő, aki szerint súlyos üzenetet hordoz magában, hogy mekkora kölcsönös félelem és bizalmatlanság uralkodik a társadalomban. „Ezzel ellentétben november 17-e, ahogy én emlékszem rá, a félelem legyőzéséről, a bátorságról, az összetartozásról, sőt az egységről szólt – olyan jelszavakat skandáltak, mint »Az egységben az erő«”.

Szerinte most a félelem leküzdése lenne a legfontosabb, kölcsönös tiszteletre és együttműködésre kellene lecserélni azt. „Ez az előfeltétele annak, hogy valami jobb felé haladjunk.”

Távol érezzük magunkat a hatalomtól

A jelen politikai helyzet kapcsán arról beszélt, hogy reményei szerint egyetlen kormány sem képes megváltoztatni az ország irányultságát és természetét. „Az ugyanis hosszabb időtávon keresztül jön létre és formálódik.”

Az összeesküvés-elméletek, a populizmus és az autoriter vezetés növekvő szlovákiai népszerűségét Zuzana Čaputová három tényezővel magyarázza. „Egyes felmérések szerint más országokhoz képest Szlovákiában az egyik legerősebb a hatalomtól való távolság érzése – vagyis az, hogy az ember mennyire érzi magát a közhatalom részének. (…) És mi érezzük magunkat a legtávolabb a hatalomtól.” Felmérések nyomán további okként feltételezi a politikai vezetés erős maszkulinitását.

„Ennek talán ahhoz is köze van, hogy nagyon fiatal ország vagyunk. Harminc év független államiság viszonylag rövid idő, ha a demokratikus berendezkedést nézzük.”

Felidézi, hogy történelmileg mindig egy nagyobb államalakulat része volt az ország, ezért rövidebb az államiság hagyománya, és ehhez kapcsolódhat egy mentális sztereotípia, hogy valami nagyobb dolog részei vagyunk. „Valaki más dönt rólunk, valaki más határozza meg, hogy hová megyünk és kihez fogunk tartozni.” Államfőként ugyanakkor meggyőződése, hogy Szlovákia szuverén állam, melynek senki sem diktál.

Mesterségesen gerjesztették az Amerika-ellenességet

Úgy véli, a társadalom polarizálódásához az elmúlt évek válságai is hozzájárultak. „Mindig is léteztek nézeteltérések, de az Egyesült Államok befolyásától való félelem, a Soros befolyásáról és az amerikai ügynökökről szóló elméletek és nem tudom, még mi minden – mindezt az elmúlt években építették fel szorgalmasan. Ott van az oltásellenesség is. Mindezt szándékosan használták fel a társadalom megosztása érdekében.”

Az államfő beszélt arról is, Szlovákiának van egy modern, Nyugat-barát, bátor, magabiztos arca – ez az az arc, amelyben ő is hisz. Ugyanakkor ott vannak azok is, akiknek más a nézőpontjuk, mások a félelmeik, valamint egy erősebb vezetői kéz és egy radikálisabb megoldás hívei.

Mit fog tenni a mandátuma lejárta után

Zuzana Čaputová a Vár úti lövöldözés kapcsán arról beszélt, sajnálja, hogy azóta sem történtek lépések az LMBTI+ közösség helyzetének javítására. Elfogadhatatlannak tartja, hogy több párt is a visszaélt a témával a választási kampány során.

„Megáll az eszem, hogy ebben a században eljutottunk arra a pontra, ahol a politika kihasználja a másságot, amely senkit sem sért és senkinek sem árt, sőt sokszor verbális erőszak tárgya, ami nem egy esetben fizikai erőszakba is torkollik.”

Az államfőt az ellene folyó gyűlöletkampányról is kérdezték. Elmondása szerint a hivatalba lépése idején még nem számított ilyen brutális kampányra.

„Szükségem van arra, hogy távolabb lépjek attól, amit átéltem, és önmagamtól is. Hogy megértsem, mik a tanulságok számomra és a társadalom számára” – válaszolta azzal kapcsolatban, mit tervez a mandátuma lejárta után. Szavai szerint ez meghatározó lehet a további tervei szempontjából is.

Bársonyos forradalom

Zuzana Čaputová

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak