AKO-felmérés: Majdnem alkotmányos többsége lenne a koalíciónak

A legerősebb pártok erősödését mutatja az AKO ügynökség első választások utáni pártpreferencia-felmérése, amely a Joj televízió megrendelésére készült. A Szövetség megtartotta szeptember végi eredményét.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Továbbra is a Smer a legerősebb párt, és a választások óta némileg erősödni is tudott, mutatta ki az AKO ügynökség közvélemény-kutatása. A Smer eszerint 24 százalékon áll, vagyis 1,1 százaléknyit erősödött. Még többet erősödött a Progresszív Szlovákia, amely az új felmérésben 20,1 százalékot szerzett (választási eredménye 2,1 százalékkal volt gyengébb). A Hlas 0,7 százalékos erősödéssel 15,4 százalékon áll.
Hasonló számokat mért nemrég az Ipsos ügynökség is a Denník N-nek.

A három legerősebb párt után a KDH következik 6,9 százalékkal. A korábbi OĽaNO, amely Slovensko mozgalomra nevezte át magát, rontott. Alighanem a névváltoztatás is közrejátszott abban, hogy a választásokon szerzett 8,9 százalékos eredmény után az AKO felmérésében Matovičék 6,6 százalékon állnak.
A parlamentbe jutott volna az SaS is, amely a választásokon szerzett 6,3 százalék után most 5,9 százalékra gyengült, valamint az SNS, amely 5,6-ról 5,4-re esett vissza.
A választási küszöb alatt maradt a szélsőjobboldali Republika (4,9 százalék), a Szövetség (4,4 százalék), a Sme rodina (2,7 százalék) és a Demokrati (2,3 százalék).

A Smer és a Hlas eszerint a felmérés szerint több mandátumot szerzett volna, előbbi 47-et, ami öttel több, mint a választási eredmény, utóbbi 30-at, ami hárommal több. Az SNS ugyanúgy 10 mandátumhoz jutott volna, mint a választásokon. A koalíciónak tehát a jelenlegi 79 helyett 87 képviselője lenne, vagyis csak három mandátum hiányozna az alkotmányos többséghez.
A PS 39, a KDH 13, az SaS 11 mandátumot szerzett volna, a korábbi OĽaNO körüli koalíció pedig nem jutott volna a parlamentbe.
Milyen felméréseket közöl a Napunk
A Napunk négy intézmény politikai felméréseinek eredményeit közli a szlovákiai pártok támogatottságáról. Ezek az AKO, a Focus és az Ipsos, valamint a rendszeres felméréseket nem készítő Fórum Kisebbségkutató Intézet.
Ezek az intézmények a legmegbízhatóbbak a számunkra, mivel ismerjük módszertanukat, átláthatóságukat, tapasztalataikat.
A Focus és az AKO hosszú évek óta jelen vannak a szlovákiai piacon, és számos választás során beigazolódott a hitelességük. Az Ipsos egy nemzetközi ügynökség itteni fiókja, amelynek Franciaországban, az Amerikai Egyesült Államokban vagy Csehországban is vannak tapasztalatai politikai felmérésekkel. Ezzel az ügynökséggel testvérlapunk, a Denník N 2022 augusztusa óta szorosabb együttműködésben dolgozik, így a Napunk szerkesztőségének is lehetősége van jobban betekinteni a munkájuk részleteibe.
A Fórum Kisebbségkutató Intézet egyedüliként végez hosszú évek óta felméréseket külön a szlovákiai magyarokra fókuszálva.
A felmérések eredményeinek magyarázatakor fontos hangsúlyozni, hogy azok nem választási előrejelzések, hanem csak a pillanatnyi választói hangulatról adnak képet. Érdemes ezért inkább a hosszabb távú tendenciákat és a megbízhatósági intervallumot figyelni.
A magyar pártok esetében szem előtt kell tartani, hogy mindegyik ügynökség viszonylag kis magyar nemzetiségű mintával dolgozik, ezért itt az adatok pontatlanabbak lehetnek, mint a szlovák pártok esetében. Erről itt írtunk bővebben.
Nem hozunk nyilvánosságra olyan felméréseket, amelyek módszertanát közelebbről nem ismerjük, amelyek nem elég átláthatóak vagy nem következetesek például az adatgyűjtés hosszát és módját tekintve.