Egyetlen rossz mondat hetekig fájhat. Szakértők mondják el, hogyan beszéljünk az étkezési problémákról

„Milyen jól nézel ki, amióta lefogytál!”

„Nem fogytál te túl sokat?  Csak csont és bőr vagy!”

„Még egy adagot sem bírsz megenni? Később éhes leszel!”

Ilyen és ehhez hasonló szavak szinte naponta elhagyják az emberek száját. Néha aggodalomból, néha talán dicsérő szándékkal, máskor csak azért, hogy mondjanak valamit.

Első hallásra ezek a megjegyzések ártalmatlannak tűnnek, és az, aki kimondja őket, lehet, hogy öt perc múlva már el is felejti, hogy valami ilyesmit mondott, a címzettet azonban hosszú órákra elbizonytalaníthatja, sőt, akár hónapokig is rágódhat rajta.

Korábban már írtunk arról, hogy ha valaki sovány, az nem jelenti azt, hogy egészséges, szorongás is lehet a háttérben, ami miatt nem tud enni.

Éppen ezért lehetnek az ilyen fajta megjegyzések nagyon bántóak. Az adott személy viszonyulását az ételhez tovább súlyosbíthatják.

Arról, hogy mit nem kellene soha szóvá tennünk mások étkezésével kapcsolatban, Ivana Kachútová táplálkozási szakértőt kérdeztük, aki étkezési zavarokkal foglalkozik, a Chuť žiť szervezet táplálkozási szakreferenseként és a dietetkiai tanácsadóközpont vezetőjeként dolgozik, valamint Natália Meliš-Čuga pszichológust, akinek személyes tapasztalata van az anorexiával és aki szintén a Chuť žiť szervezetben dolgozik.

Egyetlen megjegyzés hosszú ideig rezonál

Paradox módon azokban az időkben, amikor ebben a betegségben szenvedett, az emberek azt is mondogatták neki, hogy sokat eszik. „Ebédre mindig salátát vittem magammal, ami egy nagy kupac zöldségből állt. Semmi más nem volt benne, csak zöldségek. Az emberek azt kérdezgették tőlem, hogy: Te ezt mind megeszed? Ez jelenthette azt is, hogy valaki sokallja a zöldséget, de azt is, hogy ez egy nagy adagnak néz ki” – meséli Meliš-Čuga.

„Azonnal elgondolkodtam rajta, hogy meg kellene-e az egészet ennem” – teszi hozzá.

Ha az ember tényleg attól fél, vagy csak érdekli, mi történik, akkor az a helyes, ha hangot ad ennek. Azonban nem mindegy, hogyan. Mi tehát a megoldás?

Nem kellene véleményeznünk azt, amit a másik eszik. Nem tudjuk, hogy az az ember, akinek az ártalmatlan megjegyzést szánjuk, nem fog-e hosszú ideig azon gondolkodni, hogyan értettük, és meggyőzni magát arról, hogy biztosan valamilyen ártó szándék állt mögötte.

Nekem is problémás kapcsolatom volt az étellel, beteges étvágytalansággal küzdöttem. Az agyam a szorongástól, amit átéltem, néhány harapás után meggátolt az evésben. Már amúgy is keveset ettem, de ha még valaki megjegyzéseket is tett rá, akkor gyakorlatilag borítékolható volt, hogy a megjegyzésekkel még az utolsó próbálkozásaim is kudarcba fulladnak.

Már csak maga a helyzet, hogy mások társaságában kell ennem, rosszullétet okozott. Ez gyakran akkor történt meg, amikor olyan személy jelenlétében kellett ennem, akit nem ismerek jól. Ahogyan azt már korábban elmagyaráztuk, egy szorongásos ember veszélyeztetve is érezheti magát, tehát olyan állapotba kerülhet, amelyben nem képes enni.

Azoknak az embereknek a listája, akik mellett képes vagyok enni, mert eléggé biztonságban érzem magam, meglehetősen rövid volt. Ők nem tettek megjegyzéseket arra, mennyit eszek. Egyébként az évesemre tett összes megjegyzés egy új szorongási hullámot indított el, ami még jobban leblokkolt, akár teljes napokra.

„Ha valaki olyanokat mond, hogy: Miért nem eszed meg az egészet? Ennyivel nem lakhattál jól.., fontos tudatosítani, miért teszi. Saját magamhoz viszonyítom vagy a másik személyhez?” – mondja Meliš-Čuga.

Ha egy magas, izmos férfi azt mondja egy sovány, alacsony nőnek, hogy keveset evett, annak egyáltalán nem kell tükröznie a valóságot. A saját arányaihoz mérten ehetett eleget, az ehhez hasonló megjegyzések pedig csak feleslegesen kellemetlen helyzetbe hozzák.

Soha nem tudjuk, mi áll amögött, hogy valaki egy levest sem tud megenni egy étteremben. Nem indokolt ugyanis,