Napunk

Megkezdődött a terrorizmus támogatásával vádolt gömöri nő tárgyalása Besztercebányán – Dibdiaková kontra FBI

Renáta Dibdiaková a Specializált Büntetőbíróságon Fotó- TASR
Renáta Dibdiaková a Specializált Büntetőbíróságon Fotó- TASR

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Renáta Dibdiaková története egyedinek számít Szlovákiában. Egy Gömörből származó nő, aki követte férjét Egyiptomba, majd később a két gyerekével együtt a háború sújtotta Szíriába is. Szlovákiában most terrorizmus támogatásával vádolják, az ügyében felolvasott anyagok forrásai között pedig az amerikai FBI is megtalálható.

Dibdiaková hétfőn Besztercebányán tett vallomást a Specializált Büntetőbíróság bírói testülete előtt. A vád meg van róla győződve, hogy Renáta férje az Iszlám Állam terrorista szervezet tagja volt, a gyerekeiket pedig a szervezet radikális ideológiájának szellemében nevelték.

Erről azok a fényképek és videófelvételek tanúskodnak, amelyeken „rendszeresen” feltűnnek az Iszlám Állam felfegyverzett harcosai.

A vádlottat most terrorista csoport alapításának és támogatásának bűncselekményével, nem konkretizált háborús bűncselekményekkel és a kiskorú erkölcsi nevelése veszélyeztetésének vétségével vádolják. Ez az első és egyben az egyetlen ilyen eset Szlovákiában, hogy az állam egy háborúval és terrorizmussal sújtotta országból hazaszállított egy szlovák állampolgárt.

Az Iszlám Állam harcosai Fotó – TASR/AP

Renáta elutasította a vádalkut és kiáll az ártatlansága mellett. Az ügyvédje már rögtön az eljárás kezdetén megállapította, hogy a vád alaptalan.

Hogyan kezdődött az egész

Dibdiaková egy rimaszombati járásbeli kis faluból származik. A főiskola elvégzése után az egyiptomi Kairóba költözött a családjával. 2014-ben a fogorvosként dolgozó férje, a család és a feleség egyet nem értése ellenére Szíriába ment, ahol már zajlott a polgárháború, amibe az Iszlám Állam fegyveresei is bekapcsolódtak.

Elmondása szerint a férje nyomására költözött az akkor kétéves lányával és nyolcéves fiával a háborús Szíriába. Az addig Egyiptomban töltött éveit a legszebbnek nevezte, ma folyékonyan beszél arabul.

Az ügyész nem kívánta kommentálni a videófelvétel tartalmát, mely az ügyirat részét képezi. A vádirat felolvasása közben azonban megemlítette, hogy van benne egy részlet, ahol a gyerekek egy kém kivégzését játsszák el, és egyikük Iszlám Államot dicsőítő dalt énekel. A felvételen az is látszik, hogy a kisfiú egy automata fegyverrel lövöldözik.

„A fiam határozottan nem részesült katonai kiképzésben” – jelentette ki a vádlott azzal, hogy vagy iskolában volt vagy otthon, így tudnia kellett volna róla.

A vádlott és a jogi képviselője. Fotó – TASR

Dibdiaková azt állítja, hogy amikor a férje után Szíriába ment,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Bíróság

Gömör

Gyereknevelés

Iszlám

Szíria

Terrorizmus

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak