Napunk newsfilter: Fico és Orbán is a saját szuverenitását védi, nem a választókét

1. Fico az égvilágon semmit sem ad a magyaroknak. 2. Bárgyú harc a sajtó ellen. 3. Védjétek meg Orbán Viktort!
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A híreket válogatta és kommentálta Finta Márk
1. Fico az égvilágon semmit sem ad a magyaroknak
Ne ígérj semmit, mert ha véletlenül mégis így tennél, még akad egy hülye, és számon kéri rajtad. Nagyjából ilyen szellemben íródott az új kormány programja, amelyet Robert Ficóék ugyan igyekeznek valamiféle korszakalkotó dokumentumként eladni, de valójában nagyítóval kell keresni benne, hogyan is segít ez Szlovákiának.
Na jó, ne legyünk igazságtalanok: vannak ebben az országban, akiknek bizony nagyon jól jön a kormányprogram egy-két pontja. De ezek az emberek leginkább a Smer, a Hlas és az SNS politikusai, akik igyekeznek a lehető legjobban belakni a társadalmi teret, és bebiztosítani a saját hatalmukat.
Kilúgozva. A kormányprogramban, mely egyébként jó szlovákiai szokás szerint gyakran végzi a fiókban, hogy aztán négy évig rá se nézzen senki, azért van pár érdekesség. Például az, hogy a pénteken kiszivárgott, kampányízű szövegből hétfőre hogyan kerültek ki a túlságosan populista vagy túl nagyot ígérő elemek, melyeket valószínűleg a választótábornak szántak.

Ilyen például az, hogy a kormány már nem dicséri az „alternatív sajtót”, mely egyébként mélyen összefonódott az orosz propagandával, és ontja magából a hazugságokat és dezinformációkat – az ilyen dicséret valószínűleg nem mutatott volna jól Európában.
De a kormány már az iskolákban terjedő „káros ideológiák” ellen sem akar harcolni – a vicces az egészben, hogy ezt az egyik legvérmesebb ideológiaharcos, Tomáš Taraba javaslatára vették ki a programból, mert így definiálni kellett volna azt is, mik ezek a „káros ideológiák”. Ezzel pedig picit gondban voltak, ami nem is csoda.
Ez a hozzáállás pedig többé-kevésbé jellemző az egész kormányprogramra. Bár ígérik, hogy csökkenteni fogják az államháztartás deficitjét, nem közlik, hogyan. Hatékonyabbá akarják tenni a nyugdíjpilléreket, de erről sem tudunk meg többet. Ahogy arról sem, milyen módon szeretnék elérni, hogy a háztartási energiaárak „arányos szinten maradjanak”, és mit akarnak kezdeni az élelmiszerárakkal – ezek mind olyan témák, amelyekkel a kampányban nagy mellénnyel szédítették a választókat. Mostanra mindebből diszkrét általánosságok maradtak.
Nagy fityisz. A kormányprogramnak egyébként a kisebbségek és Dél-Szlovákia sem örülhet különösképpen.