A Fico-kabinet elfogadta a kormányprogramot. Törölték a káros ideológiáról szóló részt, de a közmédiát kettéválasztanák

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A negyedik Fico-kabinet hétfői rendes ülésén elfogadta a kormányprogramot. A következő lépés, hogy a dokumentumot a parlament elé terjesztik, azt ugyanis még a parlamenti képviselőknek is jóvá kell hagyniuk.
Minden új kormánynak a kinevezését követő 30 napon belül meg kell jelennie a parlament előtt, ismertetnie kell programját és bizalmat kell kérnie a törvényhozástól.
A parlament várhatóan még a héten bizalmat szavaz a negyedik Fico-kabinetnek.

A Denník N a múlt hét végén hozzájutott a kormányprogram tervezetéhez. A munkaváltozathoz képest több változást is eszközöltek a kormány képviselői a végleges, elfogadott dokumentumban. A változtatások főként az oktatásügyet, a médiát, a kultúrát, valamint a környezetet illetik.
Oktatásügy: Kevesebb ígéret, kevesebb juttatás
A kormány elvetette arra vonatkozó ígéreteit, hogy mennyi pénzt küld az iskoláknak. A munkaverzióban éves emelésről írtak, „az infláció mértékét meghaladó értékben”, a végleges dokumentum már nem éves, csupán szükséges emelésekről ír. A program munkaverziójában a kormány azt is megígérte, hogy évente 10 százalékkal növeli az egyetemek finanszírozását. Ezt a számot az elfogadott változatból kihagyták.
Tomáš Taraba (SNS) környezetvédelmi miniszter – aki már a kormányülés előtt úgy nyilatkozott, hogy elégedett, mert minden, amit szeretett volna, bekerült a dokumentumba -, azt állítja, hogy az ő javaslatára húzták ki a szövegből azt a mondatot, mely szerint a kormány „elutasítja a káros ideológiák terjesztését az oktatásban”. Elmondása szerint definiálni kellett volna, mit tartanak pontosan „káros ideológiának”, ezt azonban a kormányprogramban nem szerették volna megtenni.
Tomáš Drucker (Hlas) oktatásügyi miniszter egyetért kollégája véleményével. Drucker szerint sem lenne egyszerű meghatározni, pontosan mit jelent a szókapcsolat.

Média és kultúra: Kitartanak az RTVS kettéválasztása mellett
A kormány továbbra is azt tervezi, hogy kettéválasztja az RTVS-t, hogy a Szlovák Televízió és a Szlovák Rádió külön intézményként működjön, esetleg „fontolóra vesz más lehetőségeket, amelyekkel megerősítheti az RTVS közszolgálatiságát”.
Míg a tervezetben azt írták, prioritásként kezelnék a személyiségi jogok és a személyi integritás védelmét a sajtó „aránytalan beavatkozásai” elől, ez a passzus a végleges verzióból kikerült, de eltűnt a médiumok kereszttulajdonlásának korlátozásáról szóló rész is. Emellett a kultúrpolitika területén a hagyományos kultúrára vonatkozó rész is kikerült a dokumentumból.
Kisebbségek: Figyelni fogják, dolgoznak-e a romák, az LMBTQ+-közösség számára praktikus kérdések megoldását ígérik
A tervezethez képest nem történt változás a végleges dokumentumban a nemzeti kisebbségeket, valamint az LMBTQ+-közösséget érintő kérdésekben.
A marginalizált csoportokkal foglalkozó bekezdésben kizárólag a romákról írnak. A programnyilatkozat egy mondatban elítéli a gyűlöletkeltő kijelentéseket, amelyekkel a marginalizált közösségekben élő állampolgároknak szembe kell nézniük. A kormány nyomatékosan felhívja rá a figyelmet, hogy ellenőrizni fogja a roma közösség megsegítésére fordított források hatékonyságát. Különösen érdekelni fogja a romák részvétele a munkaerőpiacon. Konkrét megoldásokat azonban ebben a kérdésben sem kínál.
A kormány, amellett, hogy elfogadta a kormányprogramot, mai ülésén új romaügyi kormánybiztost is kinevezett. Ján Herót Alexander Daško váltja a hivatal élén.
A kormányprogram nem foglalkozik kiemelten az LMBTQ+-közösséggel. A társadalompolitikai részben azt írják, hogy „tiszteletben tartják az ellentétes nemű személyek házasságon kívüli együttélését, ahogy az azonos nemű személyek együttélését is, és készek az együttélésükkel kapcsolatos gyakorlati kérdésekkel foglalkozni.”
Jogállamiság: Mérsékeltebben fogalmaznak Lipšiccel kapcsolatban
Noha a kabinet kitart elképzelése mellett, miszerint leváltaná Daniel Lipšic speciális ügyészt,