Napunk newsfilter: Ideje leszámolni azzal a tévhittel, hogy a Smer és a Hlas között még van különbség

1. Šutaj Eštok szerint a kormányzás. 2. Pellegrini államfői posztja lehet a cseresznye Fico tortáján. 3. Orbán nem akar mini Gázákat Budapesten.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A híreket válogatta és kommentálta Hegedűs Norbert
1. Šutaj Eštok szerint a kormányzás
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter pénteken ismét megerősítette a szavaival és a tetteivel, hogy mire számíthatunk az elkövetkező négy évben a Smer és a Hlas kormányától.
Hatalmi arrogancia. Miután kedden az SaS feljelentést tett Šutaj Eštok ellen, és az egyik pozsonyi bíróság közölte, hogy a belügyminisztert törvényt sértett Branko Kišš rendőrfőnök-helyettes felmentésével, fokozott érdeklődéssel vártuk a parlament alkotmányjogi bizottságának ülését, ahol az ellenzéki képviselők azt tervezték, hogy kérdőre vonják a minisztert.
Csakhogy a koalíciós képviselők nem vették a fáradtságot, hogy megjelenjenek az ülésen, így a bizottság határozatképtelenné vált. Ez pedig remek ürügyet adott Šutaj Eštoknak arra, hogy ne vegyen részt az ülésen, mondván, annak így nincs értelme.
De a belügyminiszter még ennél is tovább ment. Megkérdőjelezte, hogy a pozsonyi bíróságnak volt-e kompetenciája dönteni Kišš ügyében, a bírót elfogultsággal vádolta meg (a szavai szerint az Kišš védőügyvédjének, Kubinának volt osztálytársa) és még meg is fenyegette: „Hiszem, hogy az igazságügyi miniszter megfontolja, hogy nem kell-e fellépni a bíró ellen.”

Ne zavarjanak, itt épp tisztogatás zajlik. Szóval így állunk. Miután a belügyminiszter tudatosan törvényt sértett, a koalíciós képviselők támogatásával elszabotálta a fórumot, ahol kérdőre vonhatták volna, az ellene döntő bírót pedig leplezetlenül megfenyegette.
Ez már ismét a „mi embereink” rendszere: fenyegetés, ellehetetlenítés vár mindenkire, aki fel mer szólalni, netán ellenkezni próbál, valamiféle jogszabályokra hivatkozva.
A legironikusabb az egészben pedig az, hogy