Brya, a vakvezetőtanonc nincs még három hónapos, de már ül, marad és csak jeladásra lát hozzá az ebédhez. Mi a titkunk? Egy filléres kulcstartó
Szubjektív élménybeszámolók sorozatával szeretnénk bemutatni egy apró vakvezetőkutya-jelölt első évét, a boldog gyerekkort és azt a kalandos utat, amelynek a végén eldől, hogy beteljesítheti-e a küldetését.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Amikor elkezdtem írni ezt a cikket, a Brya kalandjai második részét, kicsit meglepetten konstatáltam, hogy a kölyök mindössze három hete van nálunk. Döbbenetesen rövid idő ez ahhoz képest, hogy mennyit fejlődött ez a csöppség azóta, hogy először berobogott a nappalinkba.
Hát még mennyit nőtt! Csaknem három kilót szedett fel, és úgy nyúlik, mint a tészta.
Egy gyors pisi, aztán irány a meló
Brya az elmúlt 21 napban gyakorlatilag szobatisztává vált, ami azt jelenti, hogy mindig a kijárat előtt ülve jelzi, ha kakilni kell, és lassan megszokja azt is, hogy a folyó ügyeket is odakint kell intézni. A baleset már ritkaságszámba megy. Abszolút bevált a „felkelt a kutya, rohanj ki vele!”, valamint a kinti ürítés jutalmazásának módszere.
Lassacskán elkezdjük szoktatni a „cikaj” („pisilj”) és az „urob” („csináld”) vezényszavakhoz is. Bár kicsit furának tűnhet, hogy egy kutyának a dolgát is vezényszóra kell végeznie, a jövőben ez nagyon fontos és hasznos készség lesz. Képzeljük el, hogy a látássérült gazdinak sietnie kell valahova, mondjuk a munkahelyére, a kutyája meg minden sarkon meg akar állni a dolgát végezni. Ez nem csak kényelmetlen, hanem veszélyes is lehet.
Éppen ezért fokozatosan rá kell szoktatni a kölyköt, hogy a séta elején végezze el a kis és a nagy dolgát is, lehetőleg füves területre (Németországban például tilos a kutyáknak a járdára piszkítaniuk).
Brya rendkívül gyorsan tanul. Az elmúlt napokban bevezettük, és igyekszünk következetesen betartani a kapuszabályt, ami azt jelenti, hogy a kapu vagy ajtó előtt leül, és megvárja, hogy mi lépjünk át rajta elsőként.
Hasonló módon zajlik az etetés is: a „sadni” („ül”) vezényszóval leültetjük, majd lassan, nagyon lassan leguggolunk hozzá, és letesszük elé a tálkát. Eközben ideális esetben végig nyugodtan ül, és csak azután lát hozzá a falatozáshoz, ha megkapta a jelet. Ezt mutatja be az alábbi videó, bár az is látszik, hogy a jelre falatozás mutatványa nem mindig sikerül elsőre.
