Hamarosan látható a Dunán a kitelepítésekkel foglalkozó dokumentumfilm

December végén vagy 2024 elején mutatják be a Dunán a Baska magyarul beszél című dokumentumfilmet, amelynek témája a felvidéki magyarság kitelepítése és annak következményei.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A filmet Baska Barbara rendezte, aki festőművész édesapja, Baska József történetét dolgozta fel. A rozsnyói Baska családnak 1947 januárjában a Szudéta-vidékre való kitelepítés elől egyetlen éjszaka alatt, szekérháton kellett Magyarországra menekülnie.
„Gyerekkoromtól kezdve minden családi ebédnél szóba került az a megpróbáltatás, amit édesapám, Baska József 12 éves korában Felvidéken megélt. Ez az egy napig tartó szekérút számára olyan meghatározó emlék lett, amely haláláig absztrakt festészetének meghatározó motívumaként halad végig életművén” – vallja Baska Barbara rendező, operatőr, grafikusművész.
A lírai hangvételű dokumentumfilm azonban nem egyetlen család traumáját örökíti meg: a Baska magyarul beszél című alkotás több ezer Csehszlovákiából kitelepített magyarnak állít emléket. „A felvidéki magyarság kitelepítése és annak következményei a magyar történelem máig kibeszéletlen, sötét fejezeteihez tartoznak, a témával foglalkozó filmek ugyanakkor eddig szinte teljesen hiányoztak a magyar kulturális életből” – olvasható a dokumentumfilm ismertetőjében.

A Baska magyarul beszél díszbemutatója november 6-án volt az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A nagyközönség várhatóan december végén vagy 2024 elején ismerheti meg az alkotást a Duna Médiaszolgáltató csatornáján.
A film premierjével egy időben a Trend Kiadó gondozásában bemutatták a Baska magyarul beszél című könyvet is, amely Baska József gyermekkori visszaemlékezéseit és a család Magyarországra menekülésének történetét mutatja be. A kötetet Baska Barbara állította össze, a könyv november 3-tól megtalálható a magyarországi könyvesboltokban.
A film előzetese itt érhető el.