Napunk newsfilter: Pellegrini cukin mosolyog, amíg az emberei szétcincálják az államot

1. Šutaj Eštok békülékenysége csak álca. 2. Čaputová átengedte a teret a jó zsarunak. 3. Kenyérre kenhető légvédelmi rakéták.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A híreket válogatta és kommentálta Finta Márk
1. Šutaj Eštok békülékenysége csak álca
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszterként erősen kezdett, és nem a szó pozitív értelmében. Erőt fitogtatott: villámgyorsan leszámolt Hamran István volt rendőrfőkapitánnyal, majd szolgálaton kívül helyezte Robert Ficóék mumusait, Ján Čurilláékat. Végül pedig kinevezte a rendőrségi belső ellenőrzés élére azt a Branislav Zuriant, aki Belaruszban suttogta el az ottani rendőrök fülébe, milyen csúnya világ is van Szlovákiában.
A miniszter ezzel a gyors jobb csapott-balhorog kombinációval azt akarta elérni, hogy a becsületes rendőrök megrettenjenek. S most, hogy úgy véli, ez sikerült, már jóval békülékenyebb hangnemben nyilatkozik. Nagy kegyesen megengedte például, hogy helyén maradjon a szlovák rendőrség hoaxgyilkos Facebook-oldalának adminisztrátora, aki sok borsot tört a kampányban sorozatban hazudozó dezinformátorok orra alá, és akire rendkívül dühösek voltak a Smer és a Hlas szokásosnál gyakrabban füllentő politikusai.
Sőt, Šutaj Eštok még Daniel Lipšic különleges ügyész kapcsán is visszafogottan nyilatkozott. Ahelyett, hogy a fejét követelte volna, már arról beszélt, hogy Lipšic leváltása egyelőre nincs napirenden – majd akkor lesz, ha változnak a törvényi feltételek.
Forró parázs. Ebből persze nem szabad túl sok tanulságot levonni. A rendőrség Facebook-oldalának adminisztrátora valószínűleg úgyis távozni fog, Lipšic leváltásához pedig a belügyminiszternek nem sok köze van, így azt mondhat, amit akar. A cél kizárólag az, hogy engedjen kicsit a gyeplőn, és jelezze a nyilvánosság felé, hogy most egy picit nyugisabb időszak következik.
Ez a nyugisabb időszak azonban nem vonatkozik a rendőrségre: ott most lassú tűzön fognak megsütni mindenkit, aki nem a rendszer kegyeltje. Ez pedig nem a nyilvánosság előtt történik majd, Šutaj Eštokék nem szeretnének nagy hírverést.
A lassú tűzön sütögetés hétfőn már elkezdődött: reggel fél hétkor villogó rendőrautóval állították meg a munkába tartó Ladislav Koteket, a belső ellenőrzés egyik tisztségviselőjét, akit felesége és gyermeke szeme láttára azzal vádoltak meg, hogy engedély nélkül használja a szolgálati autóját.
Koteknek pénteken még volt engedélye: akkor még nem Branislav Zuriannak hívták a felettesét. Hétfőn azonban már Zurian volt a főnöke: és mit ad Isten, Kotek volt az egyik olyan rendőr, aki részt vett egy házkutatáson Zurian lakásában, mikor az egykori rendőrségi erős embert titkos információk szivárogtatásával vádolták meg.
Rossz zsaru. A terv tehát láthatóan ez: