Napunk

Az izraeli haderő kettévágta a Gázai övezetet, a Palesztin Nemzeti Hatóság átvenné a terület feletti ellenőrzést

Lángoló épületek Gázában egy izraeli támadás után. Fotó -TASR/AP
Lángoló épületek Gázában egy izraeli támadás után. Fotó -TASR/AP

Hétfőre virradóra mintegy négyszázötven katonai célpontot támadtak az izraeliek, egyebek mellett bunkerromboló bombákkal. Egyes vélemények szerint a szükségesnél sokkal több járulékos civil veszteséget vállal az október 7-i támadásokat követően a Hamász ellen megtorló műveleteket indító Izrael.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Vasárnap este Daniel Hagari, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője bejelentette, hogy az izraeli hadsereg kettévágta a Gázai övezetet, ezáltal létrejött „egy észak-gázai és egy dél-gázai övezet”.

A katonai szóvivő közölte, hogy a palesztin övezetbe behatolt izraeli csapatok Gáza városának déli peremén elérték a tengerpartot és ellenőrzésük alatt tartják ezt a térséget. Hozzátette, hogy a várost most már teljességgel körbekerítették. Ugyanakkor kiemelte, hogy a civilek továbbra is elhagyhatják a Gázai övezet északi részét déli irányba.

Jonatan Konrikosz, az izraeli hadsereg nemzetközi szóvivője arról beszélt vasárnap este, hogy Izrael két órára abbahagyta a tüzelést, hogy a palesztinok átjussanak a Gázai övezet északi, harcok sújtotta részéből a biztonságosabb déli részébe. Egyúttal ismételten felszólították a palesztinokat, hogy vonuljanak délre. Azt is tudatta, hogy a két részre osztott övezet közepén folyosót nyitottak a harcok elől menekülő palesztinok számára.

„Azt szeretnénk, hogy minél kevesebb civil áldozat legyen. A civilek nem az ellenségeink. Egy aljas és gyáva terrorista szervezet ellen harcolunk” – hangsúlyozta a szóvivő.

Folytatódtak a légicsapások

Az MTI beszámolója szerint hétfőn az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a megelőző éjjel az izraeli légierő bunkerromboló bombákat használt, amelyek behatolnak a föld alá, hogy károsítsák a Hamász földalatti alagút-, bunker-, és lőszerraktár-rendszerét, melyeket a civil lakosságot élő pajzsként használva lakóépületek, kórházak, iskolák és közintézmények alá építettek.

Egy palesztin férfi a dzsabáliai menekülttábor romjainál egy korábbi izraeli támadás után. Fotó – TASR/AP

A bejelentés szerint az izraeli vadászgépek mintegy

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Arab-izraeli konfliktus

Izrael

Novák Katalin

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak