A szélsőjobb meghódítja az ökopolitikát

Mindenre és mindennek az ellenkezőjére is felkészült a következő szlovák kormánnyal szemben szkeptikus és kritikus választó, mégis sokkolta Rudolf Huliak környezetvédelmi miniszterként való jelölése a közvéleményt, a szakmai szervezeteket Szlovákia határain belül és kívül. A klímatagadó, összeesküvéselmélet-terjesztő politikus, aki nem tud úgy megszólalni, hogy ne okozzon botrányt, meghökkenést, rácsodálkozást vagy felháborodást, a tökéletes ellentéte annak, amit egy környezetvédelmi miniszter felkészültségéről, hozzáállásáról gondolunk.

Zuzana Čaputová közbelépése nyomán végül a jelölését visszavonták, utóda, aki végül el is foglalhatta a miniszteri széket, Tomáš Taraba lett, aki annyiban jelent változást, hogy eszközei nem annyira harsányak, mint Huliakéi.

Provokált Andrej Danko SNS-pártelnök, amikor Huliákot, majd Tarabát delegálta? Demonstrálta, mennyire szakszerűtlen, hozzá nem értő emberek állítják össze az új szlovák kabinetet? Valószínűleg egyik sem: a szélsőjobb és a zöld politika is hasonló válságokon megy keresztül, ezek az irányzatok vízválasztóhoz érkeztek. Huliak és Taraba jelölése pedig azt az irányt jelzi, amerre általában a szélsőjobb nemzetközi szinten elindul. A szlovák szélsőjobb követi az általános irányt, rövidtávon a hatalomért, hosszútávon a megújulásért, fennmaradásért küzd.

A globális háttérhatalom a nemzeti szuverenitás ellen

Hosszú éveken át azt lehetett látni, a jobboldal és a szélsőjobb nem tud mit kezdeni az ökológiai kihívásokkal, az ökoaktivizmussal. Elsősorban azért nem, mert az egyre többek által tapasztalható klímaválságot egyre nehezebben lehetett tagadni.

Az ezredforduló idején még könnyen el lehetett hitetni, hogy a klímaválság egy olyan rémmese, amivel a globalisták tartják rettegésben az ilyesmire érzékenyeket. A klímaválság rémmeséje mögött pedig nincs más, mint a nemzeti autonómia megkurtítása, a nemzetközi kontroll erősítése. Különböző kvótákkal, nemzetközi szabályokkal avatkozik így be a globális háttérhatalom – állította a korabeli szélsőjobb – a nemzeti, illetve lokális/regionális hatáskörökbe. Megszabja, hogy a saját földjén, a saját erőforrásaival mit kezdhet és mit nem az ott helyben lakó. Az ökopolitika a globális hatalomgyakorlás trójai falova a nemzeti szuverenitás fölött.

A tízes évek fordulójára azonban a klímaválság káros hatásai már nem voltak eltagadhatóak. Egyre több és egyre közelebbi erdőtűz figyelmeztetett arra, hogy az éghajlatváltozás nem a globális-zöld-neomarxista csoportosulások fantazmagóriája. Közép-Európát is elöntötték az árvizek, ezt a térséget is ismétlődő szárazságok sújtották.

Az új generáció

Időközben felnőtt egy generáció, amely már beleszületett a klímaválság drámájába. Egy olyan generáció, amelynek az érzékenységét nem lehetett elringatni szlogenekkel, látszatintézkedésekkel és kampányokkal. Amelyik a bőrén tapasztalta, hogy a klímaváltozás nem a következő nemzedékeket veszélyezteti, nem az absztrakt jövőt, nem a gyermekeiket, unokáikat. Hanem őket magukat. Megjelent egy új aktivista nemzedék, legismertebb képviselője Greta Thunberg, aki a környezetvédelmi, ökopolitikai üzeneteket korábban elképzelhetetlen hatékonysággal, találékonysággal tudta a lehető legszélesebb közönséghez eljuttatni. Nulla médiával, nulla szervezeti támogatással.

Míg az ezredfordulón a felületes szemlélő, a környezetvédelmi szervezeteket, akciócsoportokat nem ismerő ember számára úgy tűnt, a környezetvédelem valamiféle luxus, a hanyatló nyugat rögeszméje, amelyet tehetős nemzetközi alapítványok támogatnak átláthatatlan módon és követhetetlen céllal, a tízes évekre bebizonyosodott: tömegmozgalommá tud válni. Az ökopolitikát legszemélyesebb ügyeként kezeli a közéletbe bekerülő legújabb generáció.

Erre az időszakra tehető a zöld pártok megerősödése Európa szerte. A német Zöldek 2019-re érték el legjobb eredményüket, ekkor a választói támogatottság a korabeli felmérések szerint elérte a 28 százalékot.

Kelet-Közép-Európa lemarad

Kelet-Közép-Európa nem tudta tartani a lépést: a zöld pártok ebben a térségben nemhogy nem jutottak kormányközeli pozícióba, de rendszerint a nemzeti törvényhozásba sem kerültek be. A parlamenti pártok zöld programja nem vagy alig kapott nyilvánosságot. A nemzetközi egyezmények miatt vállalt kötelezettségeket az EU keleti régióiban nem tudták teljesíteni. Követték egymást a környezetszennyezési, folyószennyezési botrányok, a szelektív hulladékgyűjtés megoldhatatlan kihívásnak bizonyult. Ez a zöld kudarc annak ellenére vált egyre egyértelműbbé, hogy a klímaválság évről évre jelezte: nem ismer határokat, Közép-Kelet-Európában éppúgy érezteti a hatását, mint bárhol máshol, ahol komolyan veszik és megpróbálnak fellépni ellene.

Ebben az időszakban a közép-európai szélsőjobb