A Hamásznak egy békefolyamat a végét jelentené, a háború Netanjahu számára is mentőöv, mondja Kovács Attila iszlamológus

Az izraeli politika éveken át illúziókat kergetett, miközben nem vett tudomást a realitásokról. Többek között ez vezett oda, hogy a Hamász október 7-én kegyetlen támadást tudott intézni Izrael ellen, véli Kovács Attila iszlamológus, religionista.

A pozsonyi Komenský Egyetem Filozófiai kara Összehasonlító Vallástudomány tanszékének docense az interjúban arról beszél,

• milyen előzményei voltak ennek a konfliktusnak, és miért most tört ki;
• milyen szerepet játszott ebben az izraeli populista politika és a radikalizmus;
• mi pontosan a Hamász és mi a célja;
• hogyan futott zátonyra a 90-es évek ígéretes békefolyamata;
• miért kivitelezhetetlen a sokat emlegetett kétállami megoldás;
• szerepet játszott-e a konfliktus kirobbanásában Oroszország;

és az interjú végén olyan filmeket és sorozatot is ajánl, ami közelebb hozhatja számunkra ennek a tulajdonképpen évtizedek óta húzódó konfliktusnak a mindennapjait.

---

Lassan egy hónapja tört ki az izraeli–palesztin konfliktus, miután a Hamász példátlanul kegyetlen támadást indított Izrael ellen. Arról sokat lehetett hallani, hogy Izraelben belpolitikai okai is voltak annak, hogy a Hamász így meg tudta lepni őket. Arról lehet tudni valamit, hogy miért most tört ki ez a konfliktus? 

Nagyon fontos tudatosítani, hogy ez a konfliktus nem október 7-én kezdődött, hanem sokkal régebben. Ez egy hosszabb folyamat része, az előzmények legalább 2006-ig nyúlnak vissza, amikor már volt egy hasonló behatolás Gázába Izrael részéről, és utána jött a Gázai övezet blokádja, amit különböző konfliktusok követtek Gázában az izraeliek és elsősorban – de nem csak – a Hamász között. Amit most látunk, az ennek a folytatása.

Ez a konfliktus egyrészt hasonlít az előző konfliktusokhoz, másrészt nagyon különbözik tőlük. Az előző konfliktusok általában rövidek voltak, egy-két hétig tartottak, a leghosszabb 51 napig húzódott. Izrael részéről azt hallani, hogy a mostani konfliktus akár hónapokig, az év végéig vagy még tovább is tarthat.

Abban, hogy a Hamász megtámadta Izraelt, nem is annyira maga a támadás a lényeges, hanem az, hogy megtört Izrael legyőzhetetlenségének a mítosza. Hiszen eddig azt hallottuk, hogy Izrael nagyon felkészült katonailag és a hírszerzésben is, és ez tényleg igaz.

Akkor hogyan történhetett meg ez a brutális támadás?

A gond az, hogy olyan politikai vezetés van Izraelben, amelynek fontosabbak a különféle ideológiai célok, mint az, hogy reálisan kövessék és megoldják azokat a dolgokat, amiket napi szinten meg kéne oldani. Vannak miniszterek, akik már júniusban arról beszéltek, hogy egész Ciszjordániát annektálni kell, és Gázával kapcsolatban is felmerültek most ilyen lehetőségek.

Nyilvánosságra került egy dokumentum, ami szerint az izraeli biztonsági minisztérium kidolgozott három lehetséges forgatókönyvet a konfliktus kezelésére. A harmadik változat arról szól, hogy az összes palesztint a ki kell telepíteni Gázából a Sínai-félszigetre, ami meglehetősen etnikai tisztogatás-ízű dolog lenne.

Izraelben a radikális jobboldal próbálja ezt keresztül vinni, ami miniszteri szinten jelen van a kormányban. A jelenlegi történéseket elég komolyan meghatározza az, hogy a szélsőjobb politikai eltökéltsége mennyire befolyásolja Netanjahu miniszterelnök politikáját. Netanjahu nem annyira radikális, ő egy tipikus populista politikus, aki próbálja a saját helyzetét megerősíteni és politikailag túlélni azt a nagyon bonyolult helyzetet, amibe a belpolitikában került. A háború ebből szempontból Netanjahu számára egy nagyon hasznos eszköz.

Meglehetősen bonyolultak az okai ennek a konfliktusnak, amiket ezeken a határokon belül kell értelmezni. Nem csak egy egyszerű összecsapásról van szó a Hamász és az izraeliek között. Ami most folyik, az nagyon meghatározónak tűnik az egész izraeli–palesztin viszony kapcsán.

Sokan paradigmaváltásról beszélnek, második „an-Nakba”-ról – a palesztinok így nevezik Izrael állam 1948-as megalakulását a függetlenségi háború után, ami az ő szempontjukból „a katasztrófa” volt. Pár napja pedig Netanjahu is megemlítette, hogy ez egy új függetlenségi háború.

Nagyon eltolódtak a narratívák a radikális megoldások felé, amelyek, reméljük, nem fognak bekövetkezni. De ez a konfliktus egy nagyon meghatározó pont, az oslói békemegállapodások óta nem volt ennyire kritikus pillanat az izraeli–palesztin kapcsolatokban.

Arról is lehetett olvasni, hogy alakulóban volt egy közel-keleti békefolyamat, amit ez a támadás megakasztott. Mi volt ennek a folyamatnak a lényege, és mi fog most történni?

Ez nem volt igazán békefolyamat, legalábbis nem a palesztinok és Izrael között. Különbséget kell tenni az arab–izraeli viszony és a palesztin–izraeli viszony között. Az arab–izraeli viszony Izrael és az arab nyelven beszélő egyiptomiak, szíriaiak, szaúdiak és más országok közötti viszony, velük próbált megegyezni az izraeli vezetés, pont azért, hogy a palesztinokat megfossza a támogatóitól.

Persze Irán támogatásától nem tudja megfosztani őket, mert a Netanjahu-féle politikában Irán a nagy ősellenség, ami elég abszurd, de a politikai retorika szintjén megjelenik, és ez fordítva is igaz, Irán számára is Izrael a nagy ellenség.

Az arab államok bizonyos szinten valóban támogatták a palesztinokat, nem is annyira maguk a rezsimek, mint az arab „utca”. Nagy különbség van például a szaúdi vezetés és a szaúdi emberek között. Szaúd-Arábiában soha nem voltak parlamenti választások, nincs felhatalmazása a vezetésnek az emberek részéről. Szaúd-Arábia egy abszolút monarchia, a vezetés egyezett volna meg Netanjahuval bizonyos politikai és gazdasági előnyökért cserébe, nagyrészt a palesztinok rovására.

Ezt a törekvést jól mutatta, amikor a konfliktus kitörése előtt körülbelül tíz nappal Netanjahu miniszterelnök az ENSZ-ben tartott egy beszédet, és mutatott egy térképet az új Közel-Keletről. Rajta volt Izrael a megszállt területekkel, a Gázai övezettel és Ciszjordániával együtt egységes országként, de a palesztinok nélkül és körülötte az arab országok mind a szövetségesei voltak.

Nagyon elrugaszkodott volt ez az elképzelés?

Ez egy illúzió, semmi esély nincs arra, hogy Izrael legyen a Közel-Kelet új központja, és hogy minden arab ország a barátja legyen. Ez egy abszurd elképzelés, és nagyon komoly hibának tartom, hogy Netanjahu ilyen illúziókat kerget.

Az általa képviselt politikai irányvonal, és még inkább az izraeli radikálisok egyfajta elképzelt, illuzórikus buborékban éltek, és ezt próbálták realitásként beállítani az emberek előtt. Az izraeli közvélemény azonban nem nagyon volt megtéveszthető, hisz ott voltak az izraeli zsidók tömegei az utcákon, akik tüntettek Netanjahu kormánya és politikája ellen.

Ha az ember illúziókat kerget, az általában katasztrófával végződik, ezt a történelem többször igazolta, és pontosan ez következett be Izraelben is.