Čurilla emberei nem vehették fel a munkát, a belügyminiszter további tisztogatásokat helyezett kilátásba

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter folytatja a tisztogatást, Robert Fico kormányfő pedig teljes mértékben támogatja. Lecserélnék a rendőrség belső ellenőrzésének vezetőjét, Peter Juhást, helyére Branislav Zuriant, a NAKA egykori vezetőjét állítanák.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Nem térhettek vissza a munkahelyükre hétfőn a Ján Čurilla körül csoportosuló NAKA-nyomozók, akiket pénteken függesztett fel Matúš Šutaj Eštok (Hlas) újdonsült belügyminiszter.
A tárcavezető döntésével kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy egyáltalán megtehette-e ezt a lépést a Bejelentővédelmi Hivatal (Úrad na ochranu oznamovateľov) beleegyezése nélkül. A hat felmentett rendőr ugyanis október óta védett bejelentői státuszt élvez.
Az érintett rendőrök jogi képviselője, Peter Kubina szerint a miniszter kísérlete, hogy eltávolítsa a hat rendőrt, érvénytelen és törvénytelen. Kubina Šutaj Eštokkal kapcsolatban hivatali jogkörrel való visszaélésről beszél, ami büntetendő.
Az már egyértelmű, hogy az ügy jogi útra fog terelődni. A felfüggesztett rendőrök kénytelenek otthon maradni, és fizetésük is csökken.
Robert Fico támogatja a Hlas belügyminiszterét
Robert Fico (Smer) kormányfő hétfőn több minisztériumba is ellátogatott, a belügyminisztert pedig teljes támogatásáról biztosította. Újságírói kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni. A miniszterelnök azt állítja, szó sincs bosszúról. „A válaszunk azokra a bűntettekre, embertelenségekre, gaztettekre, amit Čurilláék, Hamran, és a hasonlók műveltek, személyes jellegűek lesznek és összhangban lesznek a törvénnyel“ – jelentette ki Fico.

A Bejelentővédelmi Hivatal nem adta jóváhagyását ahhoz, hogy a miniszter felmentse a rendőröket. Ezt Zuzana Dlugošová, az intézmény igazgatója már pénteken megerősítette. Šutaj Eštok döntése így a törvény szerint nem érvényes. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen lépések következnek.
Šutaj Eštok: A bosszú szó nem szerepel a szótáramban
A belügyminisztert akár több százezer eurós büntetés is fenyegetheti a rendőrök törvénytelen felfüggesztéséért.
„Olyan ember vagyok, aki tiszteli a törvényt és a jogállamot“ – jelentette ki Šutaj Eštok Fico mellett állva. „A bosszú szó a személyes és a szakmai szótáramban sem szerepel“ – tette hozzá.
A belügyi tárca vezetője azt is elmondta, hogy a tisztogatások folytatódnak. A következő napokban a rendőrség belső ellenőrzésének vezetőjét akarja lecserélni.