Izrael fokozza a hadműveleteket, de az offenzívát még nem kezdte el. Egyre katasztrofálisabb a humanitárius helyzet a Gázai övezetben

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Izrael pénteken a háború kitörése óta a legkeményebb hadműveletekbe kezdett a Gázai övezetben. A légi csapásokkal támogatott szárazföldi műveletek azóta is folytatódnak, de Izrael egyelőre kerüli az invázió kifejezést. Veronika Poniscjakova Izraellel és Közel-Kelettel foglalkozó biztonsági szakértő szerint a jelenlegi izraeli hadműveletek előkészítik a következő lépéseket, ám azt egyelőre nehéz megmondani, hogy ezek mik lesznek.
Egyelőre nem tudni, lesz-e átfogó offenzíva
Izrael a Hamász hónap eleji példátlanul kegyetlen terrortámadása után teljes körű offenzívát ígért, arra azonban egyelőre nem került sor. Bár a nyugati szövetségesei továbbra is támogatják Izrael jogát az önvédelemhez, egyúttal nyomás alá is helyezik, hogy tartson a támadások között humanitárius szüneteket, amik alatt humanitárius segítséget lehet bejuttatni a Gázai övezetbe.
Hogy a jelenlegi műveletek az offenzívát készítik-e elő vagy valami mást, az azon is múlik, hogyan alakul a légkör Izrael és a szövetségesei között, illetve a hangulat Izraelben. A Maariv izraeli lap pénteki felmérése szerint az izraeliek mindössze 29 százaléka követel azonnali inváziót, 49 százalékuk annak elhalasztását szeretné. Irena Kalhousová cseh közel-kelet szakértő arról beszélt a Seznam zprávynak, hogy Izraelben mindennaposak a tüntetések azért, hogy a kormány számára a tárgyalások és a túszok szabadon engedése legyen a prioritás.
Az átfogó invázió helyett a korlátozott behatolásokat támogatja az USA is, és abban, hogy Izrael még nem indította el az invázió, közre játszhat a nézeteltérés a katonai és a politikai vezetés között is. Elemzők szerint Netanjahu tisztában van az invázió kockázataival és azzal, hogy azért ő viselné a politikai felelősséget.
Az USA a háború eszkalációjától tart: Ebrahim Raiszi iráni elnök hétvégén arról beszélt, hogy Izrael „átlépte a vörös vonalat, ami mindenkit cselekvésre kényszeríthet”. Hétfőn a Fehér Ház erős elrettentő üzenet küldött Iránnak, miszerint „továbbra is megvédjük csapatainkat és létesítményeinket” és „ennek érdekében lecsapunk és cselekszünk”. Az USA az elmúlt hetekben elrettentő céllal két repülőgép-hordozó anyahajót is a térségbe küldött.
Gáza bekerítése lehet a cél
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétvégén arról beszélt, hogy a háború a másik fázisába lépett, aminek a célja a Hamász megsemmisítése és a mintegy 200 túsz kiszabadítása.
Pénteken Izrael teljesen leállította a telekommunikációs szolgáltatásokat a Gázai övezetben, és tankokkal és gyalogsággal hatolt be a területre. Több helyről is súlyos harcokról számolnak be, a Guardian azt írja, az izraeli erők elérték és elzárták a kulcsfontosságú Szalah-al-Din utat, ami a Gázai övezet északi részét köti össze az egyiptomi határral, és két irányból támadva valószínűleg be akarják keríteni Gáza városát. Szemtanúk szerint az izraeli erők minden gépjárműre lőnek, ami az úton halad.
Mindeközben a Hamász sem hagyott fel Izrael támadásával: az elmúlt bő három hét alatt mintegy 8 ezer rakétát lőtt ki Izraelre.
Rendkívül súlyos a helyzet a Gázai övezetben
Az izraeli bombázások rengeteg civil áldozatot követelnek – és rengeteg köztük a gyerek.