Napunk

Napunk newsfilter: Šutaj Eštok feltette a trágyás gumicsizmát az asztalra

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter láttán haptákba vágja magát a rendőrség. Fotó - Belügyminisztérium
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter láttán haptákba vágja magát a rendőrség. Fotó – Belügyminisztérium

1. Miniszter helyett önkényuralmi tisztogató. 2. Fico gyengéden harap. 3. Kisiklott a kínai gyors.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

 

A híreket válogatta és kommentálta Finta Márk

1. Miniszter helyett önkényuralmi tisztogató

Csütörtökön kiderült, hogy Matúš Šutaj Eštok nem tud elegánsan győzni. Persze igaz, nem lehet mindenki jellemóriás, van, aki megadja a kellő tiszteletet, és van, aki habzó szájjal üvöltve ünnepel, majd igyekszik ráadásként mindenkit megalázni maga körül.

Az, hogy Šutaj Eštokba még annyi politikai kultúra sem szorult, hogy személyesen váltsa le Hamran István rendőrfőkapitányt, ennek tudható be. Ahogy az is, hogy mint valami kiskirály, a birodalom legtávolabbi pontjára, Poprádra száműzte őt három nappal azelőtt, hogy Hamran önként távozott volna. Helyetteseit, akik pedig még egy darabig maradtak volna, úgy tette hidegre, hogy simán megszüntette pozícióikat.

Ha az egész eddig tartott volna, az ember megvonja a vállát: a kicsinyes bosszúra éhes Šutaj Eštok magáról állít ki bizonyítványt, forgassa csak a kislapátját a homokozóban. Csakhogy mindenki pontosan tudta, hogy ez nem a vége, hanem az eleje az új belügyminiszter ámokfutásának, és a dolgok veszélyesebbé válnak.

Kommunista reflex. Šutaj Eštok ugyanis nemcsak, hogy nem elegáns győztes, valójában azt sem tudja, milyen pályán, milyen rendszerben versenyzett. Hatalmas arroganciája annyira elvakította, hogy nem vette észre, hogy ez már bizony nem a kommunista terrorállam, ahol így mennek a dolgok. Hanem egy ugyan sok helyen repedező, de mégis működő jogállam, ahol nem lehet hajlítgatni a törvényeket. Még egy belügyminiszternek sem.

Az új miniszter ugyanis ahelyett, hogy egyáltalán megpróbálta volna felfogni, mi fán terem a belügyminisztérium, berontott az ajtón, feldobta a trágyás gumicsizmát az asztalra, és rendelkezni kezdett: szolgálaton kívül helyezte Ján Čurilláékat, a Fico-kormányok korrupciós masinériáját szétszálazó nyomozókat.

MER. Nem érdekelte különösebben, hogy ezzel törvényt sért: Čurilláéknak ugyanis védett bejelentői státuszuk van, Šutaj Eštok még véletlenül sem érhet hozzájuk. A miniszter azonban rögtön az elején nyilvánvalóvá akarta tenni, hogy ő nem szolgálatként tekint saját hatalmára, hanem eszközként ahhoz, hogy tönkretegye becsületes emberek százainak munkáját, és visszaállítsa a Mi Embereink Rendszerét.

Azt a rendszert, amely kiszipolyozta és mentálisan a tönk szélére vitte az országot. Amiben az olyan új földesurak, mint Marian Kočner érinthetetlenül csinálhattak azt, amit akartak. Azt a rendszert, amely miatt Ján Kuciaknak és Martina Kušnírovának meg kellett halnia.

Šutaj Eštok a következő lépésben nyugodtan kimehet a temetőbe, és a kamerák kereszttüzében ráköphet a sírjukra. Nem valószínű, hogy bárki is meglepődne.


2. Fico gyengéden harap

Robert Fico nagyon sietett az EU vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozójára, és óriási arccal állította: na most majd megmutatja, milyen is az a szuverén szlovák külpolitika. Ám azok a rajongók, akik már előre bekészítették a brindzás popcornt, s várták, hogy a főni majd most beolvas a gaz neoszovjet gyíkembereknek, nagyot csalódhattak. Fico ugyanis csak nagyon gyengéden harapott.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Belügyminisztérium

Napunk newsfilter

Orbán Viktor

Robert Fico

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak