„Elmegy már a mi ezredünk Prágába.” Magyar bakák szeme láttára kiáltották ki a csehszlovák függetlenséget

Cikkünkből kiderül:

• mit kerestek magyar katonák Prágában az első világháború végnapjaiban,
• lett-e volna esélyük megakadályozni a csehszlovák állam kikiáltását,
• mit gondoltak a zömében alföldi születésű bakák a prágai lányokról,
• melyik háborúkban vettek részt a császári és királyi 68. gyalogezred katonái.

„Amikor öt évvel ezelőtt Prágában, a cseheknek soktornyu, »aranyos« fővárosában a Rasin vezetése alatt álló nemzeti tanács kikiáltotta a cseh-szlovák köztársaságot a szolnoki hatvannyolcadik gyalogezred, a monarchiának egyik legvitézebb ezrede, teljes hadi fölszerelésének birtokában még itt volt a városban” – olvashatjuk a magyar fülnek némileg meglepő szavakat a Prágai Magyar Hírlapnak a csehszlovák állam megszületésének ötéves évfordulójára megjelentetett vezércikkében.

A Flachbarth Ernő által jegyzett írás szerint az 1918. október 28-i prágai – végül a függetlenséghez vezető – események kimenetele a nap folyamán egyáltalán nem volt biztos, és attól lehetett tartani, hogy a város katonai vezetése ellenintézkedésekbe kezd. „Ha ez bekövetkezik, úgy elsősorban a magyar bakák kerültek volna számításba, mert hiszen őket Prágába »a rend föntartása végett« kommandérozták.”

Állítólag a prágai események szervezői is úgy látták, hogy míg fegyver van a magyarok kezében, a forradalom sikere is kétséges, ezért elhatározták, hogy szép szóval szerelik le a hatvannyolcasokat.

Magyar géppuskák Prágában

Az Osztrák–Magyar Monarchia küszöbön álló felbomlásának, illetve Csehszlovákia közelgő létrejöttének egyik utolsó előzménye ifj. Andrássy Gyula gróf, a Monarchia utolsó közös külügyminiszterének október 27-én Wilson amerikai elnökhöz intézett jegyzéke lett, melyben a Monarchia részéről elfogadta az amerikai elnök híres, 14 pontból álló béketervezetét. Utóbbi magában foglalta a nemzeti önrendelkezés jogát Ausztria–Magyarország népei részére.

Az Andrássy-jegyzék híre másnap délelőtt ért el a cseh fővárosba: többezres demonstráció vette kezdetét, mely végül a Vencel téren csúcsosodott ki a független Csehszlovákia kikiáltásában, majd még ugyanazon a napon a Csehszlovák Nemzeti Tanács is kiadta első, a köztársaság megalakulásáról szóló törvényét.

Prága utcáin késő estig örömünneplés zajlott, emellett az állami intézményekről leszedték a különböző birodalmi címereket, valamint a birodalmi sast – ezeket állítólag a Moldvába dobálták –, de megkezdődött a német nyelvű cégérek eltávolítása, lefestése is.

A cseh köztudatban mindmáig él a kép, hogy 28-án a prágai helyőrség magyar katonái reggel óta járőröztek a Vencel téren, és géppuskáikkal figyelték a nyüzsgést, illetve a magukat felfegyverző különböző csoportokat.

A prágai eseményekről szóló korabeli tudósításában a Pesti Napló is megemlíti, hogy „egy magyar ezred négy zászlóalja” cirkált az utcákon. Parancsnokuk abban egyezett meg a nemzeti tanács képviselőivel, hogy a csapatok nem lépnek fel ellenségesen a tüntetőkkel szemben, csak a rend fenntartásán fognak őrködni.

Egy cseh ismeretterjesztő munkában arról olvashatunk, hogy a Prága Bruska városrészében található kaszárnyából a 68. gyalogezred két zászlóalját vezényelték ki a Károly híd lezárására. Azonban miután elfoglalták pozíciójukat a hídon, a Nemzeti Színház irányából megérkezett egy ünneplő csoport. Volt, aki azt javasolta, hogy a magyarokat szorítsák bele a Moldvába. Erre végül szerencsére nem került sor, a tömeg is belátta, hogy egy ilyen kísérlet felesleges vérontást vonna maga után.

A nap folyamán a prágai katonai vezetés is arra jutott, hogy a város utcáin hömpölygő tömeg megállítására nincs lehetőség, így idővel visszavonták a városban járőröző különböző – nemcsak magyar – csapattesteket.

Szinte biztos, hogy néhány értelmetlen sortűzön kívül többre nem lettek volna képesek a katonák, már csak azért sem, mert moráljuk a négyéves világégés során a birodalom minden szegletében mélypontra zuhant, senki sem akart, senkinek sem volt már ereje háborúzni.

Alföldi bakák és a prágai lányok lába

A cikkünk elején már idézett Flachbath-írás szerint a csehek vezetői tudták, hogy a kibontakozó nemzeti forradalmat csak a magyar bakák leszerelésével vihetik sikerre. „Ennek az elhatározásnak megfogamzását nagyban megkönnyítette, hogy a prágaiak nem viseltettek ellenszenvvel a szolnoki bakák iránt (azóta is be sok cseh leányszív emlékezik vissza vágyakozva reájuk) és ezért a forradalmasított utca ellenzésétől sem kellett tartani.”

A magyar katonák között állítólag röpcédulákat osztogattak, amelyeken a magyar–cseh–szlovák testvériséget hirdették, a szocialisták pedig piros–fehér, illetve piros–fehér–zöld zászlók alatt vonultak a kaszárnya elé, ahol magyar nyelvű szónoklatokban dicsőítették a magyar nemzetet, hangoztatták az önrendelkezési jog, a békés testvéri összetartás és a fegyverbarátság hangzatos elveit. „A magyar tudvalévően könnyen hajlik a szép szóra, és így a szolnoki ezred tisztestől, legényestül csakhamar átadta a fegyverét és ilyképpen elmúlt az új cseh-szlovák köztársaságot elsőnek fenyegető, közvetlen veszély.”

A Prágában állomásozó magyar katonák – akik zömében Szolnok környékéről kikerülő alföldi bakák voltak – csehországi mindennapjairól egy, a Budapesti Hírlap hasábjain 1915-ben megjelent tudósítás is beszámol. Eszerint Prágában „igazi garnizon életet” éltek az ott állomásozó magyar katonák, ami nagyjából olyan volt, „mintha például Bécsben békés időben szolgálná le tartalékos idejét egy szegény tartalékos hadnagy”.

A korabeli cikk szerint a magyar helyőrség tagjai nemcsak a folyamatos gyakorlatozással foglalkoztak, de eljártak Prága belvárosába „sétálgatni és a cseh kisasszonykáknak udvarolni”.

Ez az udvarolgatás azonban nem ment könnyen, mivel a hölgyek csak cseh nyelven értettek, a prágai 68-asok pedig „mint afféle jászkun ivadékok” a német nyelvvel is hadilábon álltak. A cseh hölgyeket a bakák csinosnak, szépnek tartották, csak állítólag az volt a baj velük, hogy „rettenetesen festik magukat”, „hirtelen szőkék”, illetve a magyar lányokhoz képest „hihetetlenül nagy lábúak”.

Kellemesebb oldala a prágai hölgyeknek a lekötelező modor és mód, amelyet a magyar katonákkal szemben tanúsítanak. „Virágokkal halmoznak el kivétel nélkül mindannyiunkat, a bakákat hizlalják, és jó szándékuk bizonyításaképpen itt-ott elhangzik egy-egy éljen a magyar!”

A 68-asok

A néhány zászlóaljával az 1918-as prágai események közepébe csöppenő császári és királyi 68. gyalogezredet 1860-ban állították fel a következők szerint: az ezredtörzs 2 zászlóaljjal Prágában, egy zászlóalj Eszéken, egy század pedig Szolnokon, a hadkiegészítő kerület székhelyén állomásozott. Utóbbi miatt az alakulatra gyakran csak jászkun ezredként hivatkoztak.

Az ezred állomáshelye többször is változott fennállása során: a jászkunok Prágán kívül megjárták Bécset, Budapestet, de például Zimonyt is.

A tűzkeresztségen a 68-asok a porosz–osztrák háború során, 1866. június 29-én estek át a csehországi Schweinschädel (csehül: Svinišťany) melletti ütközetben, de részt vettek a néhány nappal későbbi, a háborúban porosz győzelmet hozó königgrätzi csatában is.

Az első világháborút megelőzően az ezredet bevetették a korábban oszmán uralom alatt álló Bosznia és Hercegovina 1878-as megszállása során is. Az éppen nem Prágában állomásozó csapattestek a világégés során megjárták a balkáni, majd a keleti frontot is.