Napunk

Tankó Vilmos roma képviselő: Nem akarom, hogy a gyerekeinknek ilyen megaláztatást kelljen átélniük

Tankó Vilmos. Fotó N - Tomáš Benedikovič
Tankó Vilmos. Fotó N – Tomáš Benedikovič

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Az oktatás a kulcsa a roma gyerekek felzárkóztatásának, véli Tankó Vilmos. A parlamenti képviselő nem szereti, ha roma sportolóként hivatkoznak rá, ugyanakkor elismeri, helye lehet a címkének. A címke által talán elérhetjük, hogy a társadalom a romákra is úgy tekintsen, mint tisztességes, sikeres emberekre, akik hozzá tudnak járulni az ország előrehaladásához, mondja a Denník N-nek adott interjúban.

Az előrehozott parlamenti választáson hat roma képviselő jutott be a parlamentbe, ketten a Progresszív Szlovákia listáján, négyen az OĽaNO választási koalíciójában, a Pačivale Roma-platform tagjaként. Tankó saját bevallása szerint nagyon hálás, hogy létrejött a platform, ugyanakkor azt állítja, nem csak a romákat érintő kérdésekkel kívánnak foglalkozni.

Természetesen ez is a prioritások között szerepel, de úgy gondolja, hogy meg kell találni a közös metszetet a többségi társadalommal, együttműködést, jó kapcsolatokat kell teremteni a roma közösség előrelépésének érdekében.

„Számomra nagyon fontos téma az oktatás, mivel óriási lehetőség rejlik benne a roma közösség számára” – mondja Tankó, aki hasonlóképpen vélekedik a sportról is. Ő maga is sikeres sportoló, profi bokszoló, tizenötszörös szlovák bajnok, háromszor szerzett bronzérmet az európai bajnokságon.

Tankó problémaként jelölte meg, hogy sok roma kisgyerek kerül bele úgy az oktatásba, hogy gyakran nem bírják a szlovák nyelvet. Főleg a keleti országrészben vannak hiányosságok, a gyerekek anyanyelve roma, ami szép, de az államnyelv ismerete elvárt, mondja.

A kötelező óvodalátogatást jó elképzelésnek tartja. A szociálisan kedvezőtlen közegből érkező kicsik számára ideális lenne, ha hároméves koruktól kötelező lenne óvodába járniuk. Közösségben lennének, megtanulnák az alapvető higiéniát, a nyelvet, javul a finom motorikus készségük. Ha ezek a gyerekek megfelelő óvodai ellátást kapnak, fel lesznek készülve az iskolára, mondja Tankó. Ennek köszönhetően nem speciális iskolába, speciális osztályokba kerülnének, egyenlő esélyekkel indulnának, és így megfelelően felkészülhetnek a munkaerőpiacra, magyarázza a képviselő.

„Tudatosítanunk kell, hogy a társadalom elöregszik, és lehet, hogy a mi nyugdíjunkra már nem lesz ki dolgozzon. A roma gyerekekben hatalmas lehetőségek rejlenek, amelyekkel ezt a hiányosságot is pótolni lehet” – véli Tankó. Ha a gyerekeket felkészítik a munkaerőpiacra, munkát tudnak vállalni, adót fizetnek, és hozzájárulnak az ország működéséhez, teszi hozzá.

Ami a sportot illeti, fontosnak tartja, hogy létrejöjjön egy nemzeti sportközpont. „A V4-es országokban vannak ilyen intézmények, nálunk nincs olyan, ami mindenki számára elérhető lenne” – mondja. Egy létesítmény a Tátrában ideális lenne, a hegyi levegő jó hatással van a felkészülésre, teszi hozzá. „Fontos, hogy egy fizikailag is egészséges társadalomban éljünk” – véli a 28 éves képviselő.

Tankó nyíltan vall saját gyerekkoráról is,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Oktatás

OĽaNO

Parlament

Romák

Tankó Vilmos

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak