Napunk

„Azahriah eléggé megkínlódott vele” – Interjú Herendi Gáborral, a Valami Amerika-univerzum atyjával

Herendi Gábor - Werkfotó
Herendi Gábor – Werkfotó

Abból főzök, ami van. Feladtam a küzdelmet, nem fogok többé pályázni a Nemzeti Filmintézethez, mert megalázó, amit át kell ezzel kapcsolatban élnem. Hiszek abban, hogy kis költségvetésből is születhetnek jó filmek – mondja Herendi Gábor, a Valami Amerika-filmek és -sorozat rendezője.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A mozifilmek után sorozatként folytatódik a Valami Amerika, egy alaposan megfiatalított szereplőgárdával. Herendi Gáborral, számos magyar sikerfilm (Kincsem, Toxikoma, Magyar vándor…) rendezőjével és a Valami Amerika szülőatyjával beszélgettünk humortalan kritikusokról, Azahriahról, az állami filmfinanszírozás elzárt pénzcsapjairól és arról, hogyan vette rá Schobert Norbit, hogy megverjék a sorozatban.

Az első nagyjátékfilmedet, a Valami Amerikát több mint húsz éve mutatták be a mozik. Milyen emlékeket őrzöl abból az időszakból?

Mint minden filmesnek, az én álmom is a nagyjátékfilm-rendezés volt. Tízévnyi reklámfilmezés után úgy éreztem, készen állok rá. Az első film történetének magvát az akkori életem jelentette: egy reklámfilmesről szólt, aki szeretné megvalósítani élete álmát, a játékfilmet. Persze ez nem életrajzi film volt, hanem vígjáték, ami idézőjelbe van téve, és a szereplői karikatúrák. Éveken át volt egy kis füzetem, és tudván azt, hogy egyszer majd forgatok egy játékfilmet, minden olyan ötletet és poént lejegyeztem, amiről úgy gondoltam, jól jöhet a filmhez. Ezek jó része aztán be is került a Valami Amerikába, csak felfűztem őket egy történetszálra.

A film megrendezésétől mindenki óvott. Többen mondták, hogy nagyon belterjes a forgatókönyv, túlzottan a filmes szakmáról szól, nem fogja érdekelni az embereket, de bennem akkora volt a bizonyítási vágy, hogy ez sem tántoríthatott el. Úgy éreztem, hogy ugyan tényleg a szakmámról szól, de mindaz, amiken a szereplők keresztülmennek, nagyon is emberi dolgok, lehet kötődni hozzájuk, és ez az, ami igazán számít.

Jól emlékszem, hogy a magyar filmszakma nem könnyen fogadott be?

Így volt. (nevet) Ma már nem így működik, de akkoriban a reklámfilmes és a játékfilmes szakma még teljesen különálló volt. Én a reklámosok közül pofátlankodtam át a játékfilmesek közé, ráadásul még sikert is arattam, amit sokan nem néztek jó szemmel.

Mi volt az a pont, ami után már úgy érezted, hogy elfogadott a filmszakma?

Ez egy hosszú folyamat volt. Ha nagyon őszinte vagyok, akkor azt mondom, hogy a Kincsem volt a mérföldkő ebben, a Toxikomának pedig abban volt fontos szerepe, hogy azzal a filmmel megmutathattam, nem csak könnyed vígjátékokat tudok készíteni.

Ezek után pont a Toxikoma volt az a film, ami után a mostani rendszerben elzárták előled a pénzcsapokat.

Igen, de ehhez nem volt köze a Toxikomának, ennek inkább politikai háttere van. Nem mindenki rúghat labdába a filmfinanszírozási rendszerben.

Sorra készülnek a mikrobüdzséjű, állami finanszírozás nélkül készült nagyjátékfilmek, Reisz Gábor mozija nemrég nagy nemzetközi sikert aratott. Kicsiben már te is kipróbáltad ezt a Bűnös várossal. Mit gondolsz, ez lesz most az új út a filmesek előtt?

Ha akarok dolgozni,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Film

Sorozat

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak