Napunk

Bukovszky László kisebbségügyi kormánybiztos a sajtóból tudta meg, hogy menesztették

Bukovszky László kisebbségügyi kormánybiztosként. Fotó - TASR
Bukovszky László kisebbségügyi kormánybiztosként. Fotó – TASR

Az új kormány az első ülésén megkezdte a tisztogatást az államapparátusban: egyszerre menesztették Bukovszky László kisebbségi, és Ján Hero romaügyi kormánybiztost.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

A lépést olyan hirtelen tették meg, hogy még csak utódokat vagy megbízott hivatalvezetőket sem neveztek ki a helyükre – ez precedens nélküli lépés, ilyen korábban nem fordult elő a posztok létezésének történetében.

Bukovszky László 2016 óta töltötte be a posztot, a Híd jelöltjeként, mely ebben az évben kezdett kormányozni a Smerrel, az SNS-szel és az azóta már megszűnt Sieť párttal. A párt politikusa a Pellegrini-kormány idején a helyén maradt, és 2020-ban, az OĽaNO hatalomra kerülése idején sem váltották le, így csaknem nyolc évig töltötte be a posztot.

A kisebbségügyi kormánybiztosi poszt sosem járt igazán széles jogkörökkel, az elmúlt években pedig tovább szűkültek a hivatal lehetőségei. Bukovszky feladata volt az előző ciklusban például a kisebbségi törvény kidolgozása, melyet a Matovič-kormány még a kormányprogramban is megígért, ám a dologból végül nem lett semmi – a törvénytervezet ugyan elkészült, ám több helyről, például a külügyminisztériumból is megtorpedózták a jogszabályt, ami végül sosem került a kormány és a parlament elé.

A Matovič-, majd a Heger-kormány sem vette igazán komolyan a kisebbségügyi kormánybiztosi hivatal munkáját, bár nagyobb akadályt nem gördítettek elé. A kormányhivatal azonban gyakran banális dolgokkal is fékezte a kormánybiztos munkáját, például elvették a szolgálati gépkocsiját.

Az új Fico-kormány azonban még ennél is érdektelenebbül kezelte a kormánybiztosi hivatal helyzetét, rögtön az első napon. Ahogy Bukovszky Lászlótól megtudtuk, a kormányhivatalból még csak fel sem hívták, hogy menesztették. A dolgot a sajtóból, majd a kormányülés nyilvánosságra hozott anyagaiból tudta meg.

Bukovszky azt mondja, fogalma sincs, hogy a kormány mit követ ezzel a lépéssel, és szokatlannak tartja, hogy a helyére nem neveztek ki senkit – ahogy Ján Hero romaügyi kormánybiztos helyére sem, akit hasonló módon távolítottak el posztjáról.

Hogy mi lesz a kisebbségi kormánybiztosi poszt sorsa, még nem tudni. Több pletyka is felreppent ezzel kapcsolatban: egyes hírek szerint a Smer nem magyar, hanem ruszin nemzetiségű kormánybiztosban gondolkodik, mások pedig úgy vélték, Gyimesi György neve is szóba kerülhet a posztra – ezt azonban a politikus eddig nem erősítette meg.

Felmerült az is, hogy összevonhatják a kisebbségi kormánybiztosi és a romaügyi kormánybiztosi hivatalt: az előbbi a kormányhivatal égisze alatt működött, az utóbbi sokáig a belügyminisztérium mellett, majd 2021-ben a kormányhivatal alá rendelték. Míg a kisebbségi kormánybiztosi hivatal jogkörei kapcsán nem várható nagyobb változás, addig a romaügyi biztosi poszt alaposan felértékelődik: most először dolgozhat ugyanis nagy költségvetéssel és nagyobb jogkörökkel.

A romaügyi kormánybiztos a következő években 400 millió eurót oszthat majd szét, ez mind európai pénz abból a 900 millióból, melyet 2027-ig költhet el a kormány a romák életminőségének javítására Szlovákiában. Eddig a romaügyi kormánybiztos nem rendelkezett európai pénzekkel, az előző programozási időszakban pedig összesen 350 millió eurónyi EU-s forrás állt az ország rendelkezésére erre a célra.

Az is elképzelhető, hogy a kormány végül senkit sem nevez ki a kormánybiztosi posztokra – ezt a törvény szerint megteheti. Ebben az esetben a romák életkörülményeinek javítására érkező európai pénzek felett teljes egészében a kormányhivatal rendelkezhet majd, a kormánybiztosi hivatal pedig közvetlenül a kormányhivatal által irányított szekció marad.

 

Bukovszky László

Fico-kormány

Kisebbségek

Romák

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak