Napunk

Hivatalba lépett a negyedik Fico-kabinet, a kormánytagok átvették megbízásukat az államfőtől

Fotó N - Tomáš Benedikovič
Fotó N – Tomáš Benedikovič

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Cikkünk frissül

Zuzana Čaputová köztársasági elnök ma délután kormányzással bízta meg a Robert Fico (Smer) vezette kabinetet. A Smer elnöke, valamint a kormánykoalíció miniszterei letették a hivatali esküt. Robert Fico negyedszer tölti be a kormányfői posztot.

Čaputová az újonnan kinevezett kormányhoz intézett beszédében elmondta, hogy különböző kihívásokkal kell szembenézniük, mint például az energia- és élelmiszerárak emelkedése, vagy az oktatás és az egészségügyi ellátás színvonala. A köztársasági elnök reméli, hogy az új kormány folytatja a jó kapcsolatok ápolását a szomszédos országokkal, köztük a háború sújtotta Ukrajnával.

„Az újonnan kinevezett kormány konstruktív lesz, nem futamodik meg egyetlen kihívás elől sem és szuverén külpolitikát fog folytatni” – mondta Robert Fico, a Smer elnöke, miután átvette a miniszterelnöki megbízást az államfőtől.

„Azt kívánom, hogy a kormány mandátumának lejárta után ne számokat állapítsunk meg, hanem azt, hogy Szlovákiában jobb lesz élni, hogy Szlovákia békésebb lesz. Ezt az ígéretet az egész szlovák nyilvánosság előtt vállalom” – tette hozzá Fico.

A miniszterelnök beszédében kiemelte, hogy Szlovákia újkori történelmében soha nem volt még példa arra, hogy a kormánynak ilyen rossz társadalmi-gazdasági mutatókkal, szegénységgel és tönkrement pénzügyekkel kellett szembenéznie.

Zuzana Čaputová és a negyedik Fico-kabinet. Fotó – TASR

Az újonnan hivatalba lépett kormány első ülése ma délután zajlik. A kormányhivatal már előre jelezte, hogy a kabinet a tárgyalást követően nem tart sajtótájékoztatót. A helyszínre utolsóként érkező Robert Fico nem volt hajlandó válaszolni az újságírók kérdéseire. „Önök tényleg hihetetlenek“ – mondta a sajtó munkatársainak. A kormányhivatal lépcsőjén elkészült a negyedik Fico-kabinet első hivatalos fényképe. Az első sorban Robert Fico jobbján Robert Kaliňák és Tomáš Taraba, a kormányfőtől balra pedig Denisa Saková állt.

Délelőtt kezdődött a parlament alakuló ülése, amelyen a megválasztott képviselők szintén letették az esküt és a parlament elnökévé választották Peter Pellegrinit, a Hlas elnökét, korábbi miniszterelnököt.

A negyedik Fico-kabinet összetétele:

Smer: miniszterelnök és hat miniszter; Hlas: hét miniszter; SNS: három kormánytag, beleértve a minisztériumot is, amely 2024 januárjában kezdik meg működését

  • Miniszterelnök (Smer) – Robert Fico
  • Külügyminiszter (Smer) – Juraj Blanár
  • Védelmi miniszter (Smer) – Robert Kaliňák
  • Igazságügyi miniszter (Smer) – Boris Susko
  • Pénzügyminiszter (Smer) – Ladislav Kamenický
  • Közlekedésügyi miniszter (Smer) – Jozef Ráž
  • Földművelésügyi miniszter (Smer) – Richard Takáč
  • Belügyminiszter (Hlas) – Matúš Šutaj Eštok
  • Munkaügyi miniszter (Hlas) – Erik Tomáš
  • Oktatásügyi miniszter (Hlas) – Tomáš Drucker
  • Gazdasági miniszter (Hlas) – Denisa Saková
  • Informatizációért és régiófejlesztésért felelős miniszter (Hlas) – Richard Raši
  • Egészségügyi miniszter (Hlas) – Zuzana Dolinková
  • Európai uniós támogatásokért és a Helyreállítási Tervért felelős miniszter (Hlas) – Peter Kmec
  • Kulturális miniszter (SNS) – Martina Šimkovičová
  • Környezetvédelmi miniszter (SNS) – Tomáš Taraba

Fico-kormány

Zuzana Čaputová

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak