Az ombudsman látogatása után a menekültek befejezték az éhségsztrájkot a medvei táborban

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Miután Róbert Dobrovodský ombudsman hétfőn előre be nem jelentett látogatást tett Medvén, a menedékkérőknek fenntartott rendőrségi létesítményben, annak lakói felhagytak az éhségsztrájkkal. Készek azonban folytatni, amennyiben a körülményeik nem javulnak. Az Amnesty International Slovensko (AIS) arra figyelmeztet, hogy a szabadsághoz való jog csak különleges és kivételes körülmények között korlátozható.
A medvei menekülttábor 45 lakója október 19-én kezdett éhségsztrájkba. Egy szemtanú arról számolt be az AIS-nek, hogy a rohamrendőrök kutyákkal próbálták megfélemlíteni a tiltakozókat, és rábírni őket arra, hogy hagyjanak fel a sztrájkkal. A szervezet ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a menekülteket és menedékkérőket is megilleti a szabad véleménynyilvánítás joga. Nem lehet őket megbüntetni a tevékenységükért, ahogy megfélemlíteni és kényszeríteni sem arra, hogy hagyjanak fel az éhségsztrájkkal. A tiltakozóknak emellett orvosi ellátáshoz is joguk van.

Az éhségsztrájkot folytatók számos hiányosságra hívták fel a figyelmet. A közösségi médiában közzétett információk szerint a helyszínen rosszak a higiéniai körülmények, a menekültek azt állítják, hogy nem engedik őket a szabadban tartózkodni, nem tudják, miért tartják őket fogva, és nincs hozzáférésük megfelelő szociális és jogi szolgáltatásokhoz sem.
Az Amnesty International Slovensko arra figyelmeztet, hogy a szabadsághoz való jog csak különleges és kivételes körülmények között korlátozható. A menekültek és menedékkérők szabadságának bármiféle korlátozását egyértelműen törvényben kell meghatározni, és minden egyes esetben az okvetlenül szükséges időre kell korlátozni, hogy az a céllal arányos és diszkriminációtól mentesnek kell lennie.
A szervezet emellett felhívta rá a figyelmet, hogy a menedékkérőknek lehetőséget kell teremteni arra, hogy a szabadban tartózkodjanak, és inkább nyílt létesítményben elhelyezni őket, mintsem őrizetbe venni.
A medvei táborban főként iraki és török állampolgárok tartózkodnak, vannak köztük olyanok, akik már hetek vagy akár hónap óta ott élnek. A Denník N két ilyen személlyel is beszélt. Az érintettek megaláztatásról, kényszerítésről, fizikai erőszakról számoltak be. A menekülttáborban fogvatartott több mint száz személyt a Szlovák Humanitárius Tanács egyetlen szociális munkásának gondjaira bízták.
A rendőrség szerint a helyszínen szolgálatot teljesítő hatóságok intézkedései teljes mértékben összhangban vannak a törvénnyel, és úgy vélik, hogy a figyelemfelkeltő akcióval a menekültek azt akarják elérni, hogy kijussanak az intézményből.
Látogatását követően Dobrovodský elmondta, hogy felelőtlen dolog lenne jelen pillanatban felmérni, hogy az emberi jogok megsértése történt-e az intézményben. Az ombudsman meg akarja várni, amíg lezárul a vizsgálat.