Ma este a Jókaiban mutatja be a Káva a Sziget című előadását, amelyet részben a nézők „rendeznek”

Október 25-én, azaz ma este mutatja be Sziget című előadását a Káva Kulturális Műhely a Komáromi Jókai Színházban. A 19 órakor kezdődő előadásra még kaphatók jegyek.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Az előadáson napközben a Marianum Egyházi Iskolaközpont diákjai, este pedig a nyilvánosság is részt vehet. A részvétel kifejezés hangsúlyos, mivel a Káva olyan, a közönség bevonásán alapuló előadótechnikát alkalmaz, amely gyakran elmossa a határt színész és néző között.
A nézőknek lehetőségük van részben alakítani az eseményeket. Az alkotók vallják: a párbeszéd, a cselekvésen alapuló közös gondolkodás lehetővé teszik a nézőknek, hogy jobban megismerjék önmagukat és környezetüket, ne statikus mozdulatlanságban lássák a világot, hanem folyamatként.
A munkának szerves része a pedagógiai szempontú megközelítés, de igyekeznek messziről elkerülni a didaktikus kérdésfeltevést és megkérdőjelezni a sematikus, közhelyes válaszokat.
Sigrídur Hagalín Björnsdóttir izlandi szerző A sziget című regényét számos nyelvre lefordították, magyarul 2019-ben jelent meg. A könyv egyszerre példázat a civilizált társadalom, a demokrácia sérülékenységéről, metaforikus rétegeiben a szigetlét a rész és egész kölcsönös viszonyának különféle szintjein értelmeződik, nem utolsósorban pedig torokszorító disztópia is. Olyan disztópia, amely inkább támaszkodik a történelem tanulságaira, mint egy elképzelt, fiktív jövőképre.

Björnsdóttir regényében tulajdonképpen egyetlen spekulatív elem van, a fordulópontot jelentő esemény: egy éjjel Izland elveszti minden kapcsolatát a külvilággal. Miközben a belső rendszerek, hálózatok működőképesek, a külső vonalak némák maradnak, nincs internet, nem érkeznek többé repülőgépek, nem futnak be hajók.
A „kiterjedt üzemzavarnak” nincs racionális magyarázata, szembe kell nézni a ténnyel, hogy a szigetország talán a világ utolsó megmaradt darabja, amelynek be kell rendezkednie az új valóságra. Az új valóság pedig az önellátó, forráshiányos Izland, ahol, logikusan, nincs többé szükség szoftverfejlesztőkre vagy zenészekre, ellenben kincsnek számít minden szem sáros krumpli, és az a hasznos ember, aki azt a földből kikaparja. Annak érdekében, hogy ez az új valóság elviselhető legyen, sőt, inkább pozitív előjelűnek tűnjön, az ország vezetése megtalálja a megfelelő narratívát: mi, izlandiak, eddig is túléltünk, mi, izlandiak, most nem húzhatunk szét, mi, izlandiak, gondoskodunk a magunkéiról.
Björnsdóttir regényét a Káva számára Vass Szandi írta át színpadra.
„Az előadásunk két változatban létezik, bár a lényeget tekintve természetesen ugyanaz. A középiskolásoknak Jégföld címen fut, felnőtt nézőink pedig Sziget címmel találkoznak vele. Értelem szerint ez egy adaptáció, nem törekedtünk arra, hogy az egész regényt átültessük” – mondta Takács Gábor színész, rendező, a Káva operatív vezetője. A Sereglei András által rendezett darabban rajta kívül még Kardos János és Kőszegi Mara szerepel.
„Összesen három színész játszik az előadásban, ők a legfontosabb karaktereket jelenítik meg. Az újságírót, aki egy erkölcsi dilemma elé kerül. Az államfőt, aki egy másfajta erkölcsi dilemmával néz szembe. És benne van néhány apróbb szereplő. Az volt a célunk, hogy a számunkra érdekes problémát járjuk körül: krízishelyzetben hogyan változik az emberségünk, az erkölcsi ítélőképességünk. Fogalmazhatnék úgy is: mit teszünk, ha a megszokott demokratikus intézmények elkezdenek leépülni körülöttünk” – tette hozzá Takács Gábor.
Ami a részvételi színházat illeti: egyszerre kíván sokat és keveset az előadás. „Egyszerűen azt várjuk a nézőktől, hogy nyitottan jöjjenek, és külön felhívjuk a figyelmüket, hogy számítunk a véleményükre. Nem probléma, ha valaki nem kíván megszólalni, és marad a hagyományos, megfigyelő néző szerepében, de a kommunikáció lehetőségét felkínáljuk. Három ponton kinyílik az előadás, és a szereplőkkel folytatott vitán, beszélgetésen, játékon keresztül lesz teljesebb, mélyebb a élmény” – mondta a Káva operatív vezetője.
A komáromi vendégjáték az Event Polgári Társulás és a Komáromi Jókai Színház közös szervezésében valósul meg. Az előadás a Benkő Géza Stúdiószínpadon látható. Jegyek az esti előadásra még kaphatók.