Napunk

Sulík lemond az SaS elnöki posztjáról, jövő tavasszal választják meg az utódját

Fotó - TASR
Fotó – TASR

Richard Sulík, az SaS vezetője hétfőn bejelentette, hogy lemond a pártelnökségről, és jövőre az európai parlamenti választáson akar indulni.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Richard Sulík hétfőn közölte, hogy az SaS legközelebbi kongresszusán, ami nagyjából öt hónap múlva, jövő tavasszal lesz, lemond az SaS elnöki posztjáról. Azt mondta, hogy a párt 15 éves, sikeres projektnek bizonyult, és nem akarja, hogy a története véget érjen az ő politikai karrierjének végével.

Sulík szerint az elnökváltás nyugalmas időszakban érkezik, amikor nincs belső feszültség a pártban. Úgy véli, hogy az elkövetkező öt hónap elegendő időszak arra, hogy a leendő elnökjelöltek bemutatkozhassanak és támogatást szerezhessenek. Azt mondja, hogy támogatni fogja a kongresszus által megválasztott jelöltet, bárki legyen is az.

Közölte azt is, hogy a pártban eldöntötték, Branislav Gröhling lesz az SaS frakcióvezetője, Jana Bittó Cigániková pedig a párt harmadik alelnöke lesz.

Sulík azt mondta, hogy a párt következő kongresszusán beterjeszti, hogy létrehozzák a tiszteletbeli elnöki pozíciót, melyet meg akar pályázni. Elmondása szerint ennek nem lesz döntési jogköre, csak felügyeleti.

A jelenlegi pártelnök terve az, hogy jövőre indul az európai parlamenti választáson, ő lesz a párt listavezetője. Azt mondja, azért akar EP-képviselő lenni, mivel úgy véli, hogy jelenleg többet tehet Szlovákiáért az Európai Parlamentben, mint itthon.

Sulík ugyanakkor leszögezte, hogy mindenképpen indul az elkövetkező szlovákiai parlamenti választásokon, de akkor már nem a lista első helyéről, mert az az új elnöké lesz.

Ki lehetnek az utódok?

A sajtótájékoztatón Sulík ábécé-sorrendben több nevet is felsorolt, akik szerinte alkalmas jelöltek lehetnének.

Branislav Gröhling újságírói kérdésre elmondta, hogy gondolkozik azon, hogy megpályázza-e az elnöki posztot, Jana Bittó Cigániková nem akart válaszolni. Mária Kolíková azt mondta, hogy először a párt országos tanácsába jelölteti magát, nem akar sietni. A választáson ugyanakkor Sulík után a második legtöbb karikát kapta, több mint 53 ezret, ami erős mandátumot jelent.

Sulík egyelőre nem mondta el, kit fog támogatni. A Denník N szerint Sulík az elkövetkező hónapokban tíz állomásból álló turnéra készült Szlovákiában, ahol a párt tagjaival és támogatóival tárgyal majd. Ezen Gröhling fogja elkísérni.

Már többen megpróbálták leváltani Sulíkot

Richard Sulíkot már többször megpróbálták leváltani a párton belül, eddig mindig sikertelenül. 2017-ben a párton belüli harcok miatt Jozef Mihál távozott, 2019-ben Ľubomír Galko távozott az SaS-ből. 2020-ban a gyenge választási eredmény miatt felajánlotta a pozícióját, de a párt elnöksége megtartotta.

Richard Sulík hétfőn azt mondta, nem tart attól, hogy az elnöki posztért folyó harcok szakadáshoz vezetnének a párton belül.

Az SaS-t 2009-ben jegyezték be, a 2010-es választáson 12,14%, 2012-ben 5,88%, 2016-ban 12,10%, 2020-ban 6,22% és 2023-ban 6,32% szavazott rájuk.

 

Richard Sulík

SaS

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak