A csehszlovák kommunisták a Duna-partra, a szovjetek a házak tetejére telepítettek géppuskafészkeket a két Komáromban. 1956 egy határváros szemszögéből

A második világháború után újból kettészakított Komárom kétféleképpen élte át 1956 őszét. Míg a déli városrész néhány napra átélhette, milyen lehet egy szabad, demokratikus országban élni, addig az északi oldalon pattanásig feszült volt a légkör, és bár a lakosok közül sokan együtt éreztek a forradalmárokkal, aktív segítségnyújtásra gondolni sem lehetett. A csehszlovák kommunista vezetés a hatalmát féltve mindent elkövetett annak érdekében, hogy a magyarországi forradalom és szabadságharc mielőbb elbukjon.

Az 1956-os események legfontosabb komáromi következménye az volt, hogy még több szovjet katona települt a déli városrészbe, ami megkönnyítette Csehszlovákia tizenkét évvel későbbi megszállását.

A cikkben szó lesz arról is:

• hogyan sikerült elkerülni a vérfürdőt Komáromban;
• kik voltak a forradalom komáromi mártírjai;
• tartottak-e a csehszlovák kommunisták irredenta indíttatású támadástól;
• hogyan sikerült Rajk Lászlónénak több száz külföldön rekedt magyar állampolgárral együtt átlépni a határt Komáromnál;
• és hogyan mentette meg néhány komáromi diák a szlovákiai magyarság becsületét.

A továbbiakban a szakirodalomhoz igazodva kerülöm a Dél-Komárom megnevezést, de Komárom alatt ez, vagyis a magyarországi város értendő. A Csehszlovákiához csatolt Komáromra (Komárno) a könnyebb érthetőség végett az Észak-Komárom megnevezést használom. 

---

Egy hajszálon múlt, hogy nem volt Komáromban is sortűz

Komáromban hasonlóképpen zajlottak az 1956-os forradalom és szabadságharc napjai, mint más kisebb vidéki városokban. Október 23-a után a komáromiak is elsősorban a rádióból tájékozódtak a fővárosban történtekről, a tüntetésekről, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezéséről és a Parlament előtti sortűzről is. Emellett a vasutasok és a postások is folyamatosan szállították a híreket a városba.

Az október 25-i vérfürdő híre Komáromot is felrázta. Október 26-án a munkások spontán tüntetéséhez csatlakoztak a Jókai Mór Gimnázium diákjai is tanáraik kíséretében. Az utcákon vonulva „Ez a haza magyar haza, minden ruszki menjen haza!” és hasonló jelszavakat skandáltak, néhány tüntető pedig kötelek, láncok és gépkocsik segítségével ledöntötte a Jókai téren (akkor Sztálin tér) álló szovjet háborús emlékművet, a gyűlölt hatalom jelképét.

Ezt követően a tömeg a Frigyes laktanyához vonult, ahol az egyik pedagógus felolvasta a szegedi és budapesti egyetemisták által megfogalmazott 16 pontot, majd arra kérte a honvédséget, hogy ne ontsanak magyar vért. A spontán megmozdulás az első világháború elesett hősei emlékművének megkoszorúzásával ért véget. Mielőtt szétszéledtek volna, az egybegyűltek még közösen elszavalták a Nemzeti dalt és elénekelték a Himnuszt.

Október 27-én Komáromban is megalakult a forradalmi Nemzeti Tanács, amely a korábbi pártfunkcionáriusoktól átvette a város irányítását. Az új vezetés kilátásba helyezte, hogy a komáromi vasutasok addig fognak sztrájkolni, amíg a szovjet csapatok kivonása meg nem kezdődik.

Komáromban már a forradalom előtt is állomásozott egy szovjet alakulat: a Frigyes laktanya egyik szárnyát a szovjet hadsereg 20. pontonos hidászezrede foglalta el. A forradalmi tanács tagjai ezért arra kérték a Magyar Néphadsereg parancsnokait, valamint a rendőrséget is, hogy semmilyen körülmények között ne adjanak fegyvert illetéktelen személyeknek. Féltek attól, hogy a szovjet katonák esetleg a lakosság ellen fordulnak. Az aggodalmuk nem volt alaptalan: már az első, spontán megmozdulás idején géppuskásokat telepítettek a szovjet tiszti házak tetejére. A vonuló tömeg végül szerencsére elkerülte ezt az utcát.

November 4-én hajnalban Komáromban is megjelentek a szovjet tankok. Az orosz katonák különösebb ellenállás nélkül elfoglalták a stratégiailag fontos intézményeket: a rendőrséget, a postát, a tanácsházát és a laktanyát. A posta bejáratát – mivel valószínűleg másképp nem tudtak bejutni az épületbe – felrobbantották. Lefegyverezték a honvédséget, a rendőrséget és a határőrséget is, a fegyveres erők tagjai közül sokakat őrizetbe vettek, és a szovjet laktanya pincéjébe zárták őket.

A Magyar Néphadsereg Komáromban állomásozó alakulatát 1957. márciusában felszámolták. Helyükre szovjet katonák érkeztek, így a teljes Frigyes laktanya a fennhatóságuk alá került. Később ez lett Csehszlovákia 1968-as megszállásának egyik bázisa.

Szitává lőtték a pufajkások az egyik komáromi mártírt

Az 1956-os forradalmi eseményeknek Komáromban két halálos áldozata biztosan volt: