Napunk

Fico orosz, amerikai és magyar mintára is viselhet hadat a civilek ellen

Foto N - Vladimír Šimíček
Foto N – Vladimír Šimíček

A szlovákiai magyar szervezetek egyelőre óvatosak, de az ügynökbélyeget elutasítják.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Robert Fico röviddel a választások után teljesen egyértelművé tette, hogy a civil szervezetek hadüzenettel nézhetnek szembe. Egy amerikai törvényt adaptálna a szlovák jogrendszerre. „Ez a törvény kimondja, hogy ha egy civil szervezet Szlovákia területén működik, és külföldről finanszírozzák, külföldi ügynök megjelölést kell viselnie” – jelentette ki.

Szlovákiában körülbelül 60 ezer civil szervezet működik. Többségük olyan területen tevékenykedik, melyeknek semmi köze a politikához, s gyakran ott dolgoznak, ahol az állam nem végezte el a munkáját – például betegellátásban, értékmentésben, önkéntes munkában, kultúrában. Nagy részüknek pedig szükségük van külföldi donorokra a működésükhöz.

Így vannak ezzel a magyar civil szervezetként működő intézmények is – mások mellett a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, vagy épp a Fórum Kisebbségkutató Intézet, melyeket a magyar állam támogat. Mellettük azonban számtalan más intézmény kap támogatást Magyarországról: a komáromi és a kassai színház, az egyházak, óvodák és iskolák, de például olyan politikai hátterű szervezetek is, mint az Esterházy Akadémia.

Ha Fico terve valóban abban a formában menne át, amelyet belengetett, a külföldről támogatott civil szervezetek „külföldi ügynökké” válnának. A Smer elnöke egy 1938-as amerikai törvényre, a FARA-törvényre (Foreign Agents Registration Act) hivatkozik, mely módosításokkal ugyan, de máig érvényben van az Egyesült Államokban. Eredeti célja a náci propaganda identifikálása és kiszűrése volt.

A civil szervezeteket megregulázó törvénnyel nem Fico fenyeget először, korábban Boris Kollárnak (Sme rodina) és Andrej Dankónak (SNS) is voltak hasonló megnyilvánulásai. A fasiszta ĽSNS pedig be is nyújtott olyan törvénytervezetet 2018-ban, mely ügynökbélyeget sütött volna a külföldről is finanszírozott civil szervezetekre, ám a parlament végül nem hagyta jóvá.

Marian Kotleba. Fotó – TASR

Most azonban reális esélye lehet annak, hogy ha az új parlament elé kerül egy ilyen jogszabály, a törvényhozás el is fogadja azt. Hogy milyen formában, egyelőre nem tudni: Fico ötletként az amerikai törvény átültetését vetette fel, de hasonló törvény érvényben van például Izraelben, vagy épp Oroszországban – utóbbit szintén az amerikai törvény mintájára hozták 2012-ben, de messze szigorúbb. Na és példaként szolgálhat az azóta visszavont magyar civiltörvény, és a most készülő szuverenitástörvény is.

Orosz és amerikai

A törvény amerikai változatának célja, hogy átláthatóbbá tegye az egyes szervezetek lobbitevékenységét – arra kötelezve őket, hogy kommunikálják, hogy ezt a tevékenységet külföldi entitás nevében vagy javára teszik. „Külföldi ügynöknek” azok minősülnek, akik „politikai tevékenységben” vesznek részt külföldi megbízó nevében, PR-, tanácsadói vagy reklámtevékenységet folytatnak nekik, vagy épp adományt, támogatást gyűjtenek az érdekében.

Az így tevékenykedő szervezeteknek vagy személyeknek regisztrálniuk kell a külföldi ügynökök nyilvántartására, és közölniük kell a státuszukat az információs anyagaikban is. Ha nem teszik meg, pénzbüntetésre számíthatnak, de akár börtönbüntetést is kaphatnak.

Rengeteg azonban a kivétel: nem számítanak külföldi ügynöknek például a humanitárius célokból gyűjtő szervezetek, az egyházi, oktatási, akadémiai, művészeti vagy tudományos tevékenységet folytatók, sőt, azok sem, akik ugyan más kormányok védelmében járnak el, de ez a tevékenység az Egyesült Államok védelme számára is fontos jelentőséggel bír.

Az Egyesült Államokban tehát például nem külföldi ügynök a Transparency International, a Human Rights Watch, vagy épp a Greenpeace.

Oroszországban azonban igen – sőt, az orosz modell ennél is tovább megy.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Civilek

Fico-kormány

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak