Napunk

Fico kormányfő és külügyminiszter is lehet egyszerre. A másik megoldás a diplomata Eštok

Robert Fico 2017-ben Rómában. Fotó - TASR/AP
Robert Fico 2017-ben Rómában. Fotó – TASR/AP

Robert Fico egyelőre nem hozta nyilvánosságra, kik a Smer miniszterjelöltjei. A közlekedésügyi tárca élére Jozef Ráž, Robert Kaliňák embere kerülhet, akinek kinevezését egyszer már Andrej Kiska államfő megakadályozta.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A negyedik Fico-kormány egyik utolsó nagy kérdése, hogy ki fogja vezetni a külügyminisztériumot. A múlt hét végén még Juraj Blanár neve volt terítéken, ő azonban elutasította az ajánlatot, így szokatlan helyzet alakulhat ki.

A külügyi tárca élére ideiglenesen a leendő miniszterelnök, Robert Fico kerülhet, az államtitkári székbe pedig Marek Eštok diplomata. Amennyiben a pártnak adott időn belül nem sikerül megtalálnia a megfelelő minisztert, Eštok veheti át a szlovák diplomácia irányítását.

Erről a lehetőségről maga Fico is beszélt a Smer berkein belül.

A Denník N információi szerint a pártban azt is mérlegelték, hogy Juraj Blanárt, aki a lista második helyéről indult az előrehozott parlamenti választáson, nem veszik be a kormányba, és nem kapja meg a közlekedésügyi minisztériumot sem, ahogy azt szerette volna. Helyette a Robert Kaliňákhoz közel álló ifj. Jozef Ráž kerülhet a szaktárca élére.

Hasonló helyzetben a Matovič-kabinet ideje alatt is volt már a külügy, amikor 2020 tavaszán több mint két hétig Richard Sulík, az SaS elnöke felelt a tárcáért. Ivan Korčok, akit a minisztérium élére választottak, karanténba volt kénytelen vonulni, miután hazatért az Egyesült Államokból, ahol nagykövetként működött.

Kaliňák motoros haverjából nem lett belügyminiszer

Ifj. Jozef Ráž már 2018-ban is miniszteri posztra pályázott, a Smer jelöltjeként szeretett volna belügyminiszter lenni. Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása, valamint Robert Fico ezt követő lemondása után Andrej Kiska államfő egy időre megakasztotta a Pellegrini-kabinet létrejöttét. Az akkori köztársasági elnök nem volt hajlandó Rážt kinevezni a belügy élére. Ráž és Kaliňák barátságára fényt derült.

Ráž akkor azt mondta, közös szenvedélyük, a motorozás révén ismeri Kaliňákot, úgy, ahogy még további kétszáz pozsonyi motorost.

Rážt 2018-ban Tomáš Drucker javasolta a belügy élére. Drucker és Ráž együtt dolgoztak az egészségügyi minisztériumban. Fico Drucker emberének tartotta Rážt, aki az Elán énekesének, Jožo Rážnak a fia. Az ifjabb Ráž korábban a védelmi minisztériumban és a Szlovák Postánál is dolgozott. Tomáš Drucker a negyedik Fico-kormányban a Hlas jelöltjeként várhatóan az oktatásügyi minisztérium élére kerül.

Ifj. Jozef Ráž és Tomáš Drucker 2018-ban. Fotó – TASR

Hogy került képbe Eštok és hogyan mondtak le Lajčákról és Kmecről

Marek Eštok nevét nagyon is jól ismerik a külügyminisztériumban, hiszen lényegében

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Fico-kormány

Külügyminisztérium

Smer

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak