Hatalmas pénzektől eshet el Szlovákia, ha Huliak kerül a zöldtárca élére, véli Sólymos László volt környezetvédelmi miniszter

Andrej Danko pártelnök kedden megerősítette, hogy az SNS Rudolf Huliakot jelöli a környezetvédelmi minisztérium élére. A civil természetvédelmi szervezetek körében óriási a felháborodás, a Greenpeace Szlovákia Zuzana Čaputovától várja, hogy megakadályozza Huliak kinevezését. Az alkotmányjogászok véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy az államfőnek van-e erre felhatalmazása.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A leendő környezetvédelmi miniszter, jelenleg a zólyomi járásbeli Nagyócsa (Očová) polgármestere oroszbarát nyilatkozatairól, valamint arról híresült el, hogy gyűlöletbeszédet folytat a természetvédők, a klímaaktivisták és az LMBT+-közösség ellen, emellett hosszú ideje kampányt folytat a barnamedvék védelme ellen is.
Bár Huliak az SNS listáján indulva jutott be a parlamentbe, nem tagja a pártnak, és 2020-ban még a Kotleba-féle ĽSNS listájáról vágott neki a választásoknak.
Súlyos következményei lehetnek Huliak jelölésének Sólymos szerint
Az enyhén szólva megosztó személyiségnek számító Rudolf Huliak jelöléséről kikértük Sólymos László volt környezetvédelmi miniszter véleményét is. „A választások után koalícióra lépő, többséget szerzett pártoknak jogukban áll a saját emberüket jelölni az egyes tárcák élére, ugyanakkor vállalniuk kell a felelősséget a következményekért” – kezdte Sólymos, aki szerint a felelősség elsősorban a miniszteré, illetve az őt jelölő párté, de természetesen a miniszterelnöké is, hiszen a kormány összeállítása terén övé a döntő szó. „Ha Fico nem akarná, biztosan nem lenne ott Huliak” – szögezte le a volt miniszter.
Hozzátette: ha az SNS jelöltje környezetvédelmi miniszterként a korábbi megnyilvánulásaival összhangban akar cselekedni, annak igen kellemetlen következményei lesznek Szlovákia reputációjára nézve, nem beszélve a környezeti és gazdasági károkról.
Sólymos emlékeztetett, hogy a minisztersége idején, 2016-ban ratifikálta Szlovákia a párizsi klímavédelmi egyezményt. „Már önmagában az, hogy Huliak úr most megkérdőjelezi a klímaváltozás tényét, elég nagy katasztrófa. Ha továbbra is ki fog állni emellett, az nem csak az ország hírnevén fog csorbát ejteni, hanem azzal fenyeget, hogy hatalmas pénzektől eshetünk el” – figyelmeztetett a Híd politikusa.
Emlékeztetett, hogy az Európai Unióban a közeljövőben a legtöbb beruházás a zöld gazdaságfejlesztés és a megújuló energiaforrásokra való átállás területén várható. „Ha nem szállunk fel időben erre a vonatra, az nagyon gyorsan elhúz majd mellettünk, mi pedig óriásit fogunk visszalépni” – tette hozzá. A miniszter meggyőződése továbbá, hogy ha Szlovákia szembe fog menni az uniós irányelvekkel a környezet- és klímavédelem terén, perekre, sőt további szankciókra számíthat.

Huliak jelölésével kapcsolatban kerestük Miklós László és Nagy József volt környezetvédelmi minisztereket is.