Miért kellene örülnünk annak, ha egy gazember megússza a büntetést? Bővérű társadalomkritika és akasztófahumor a Komáromi Jókai Színházban
Sebestyén Aba marosvásárhelyi rendező Koldusoperája vagány, ötletes, látványos és provokatív, de azért a maratoni hosszúságú játékidő nemcsak a színészeket teszi próbára, hanem a néző figyelmét is.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Bertolt Brecht Koldusoperája, ami a Wikipedia szerint egyszerre opera, musical, operett és mindezek paródiája, 1928-ban született, a weimari köztársaság zűrzavaros, korrupciós botrányokkal, gyatra közbiztonsággal és gazdasági instabilitással terhelt időszakában. Brecht ekkor már a marxizmus bűvöletében alkotott, ami érződik a dráma alapvetésén is: eszerint nem az egyéni bűnök miatt tökéletlen a társadalom, hanem éppen fordítva: a korrupt, kizsákmányoló társadalmi berendezkedés, vagyis a külső körülmények rontják meg az egyént.
Persze ez nem azt jelenti, hogy a rablógyilkos Bicska Maxit (Orosz Ákos), a koldusok nyomorán nyerészkedő vállalkozót, Peachumot (Mokos Attila), vagy a korrupt rendőrfőnököt, Tigris Brownt (Szabó Viktor) a szerző mentesíteni akarta volna a felelősség alól, bűneiket azonban relativizálta, amikor azt sugallta, hogy az egész gazdasági és pénzügyi szektor valójában nem más, mint egy óriási, szervezett bűnhálózat. Vagyis a New York-i Wall Street cápáihoz képest még a londoni Soho rettegett bandavezére is csupán apró, jelentéktelen, sebezhető halacska.
„Hanyatló osztály hanyatló képviselőjét látják maguk előtt. Minket, polgári kisiparosokat, akik derék feszítővasainkkal a kis boltosok nikkelkasszáit dolgozzuk meg, elnyelnek a nagyvállalkozók, akik mögött ott állnak a bankok. Mit számít egy tolvajkulcs egy részvénnyel szemben? Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben? Mit jelent egy ember meggyilkolása, szemben egy ember alkalmaztatásával?” – fakad ki Bicska Maxi az akasztása előtt.
Hiába ugyanis a jó kapcsolat, a régi cimboraság a rendőrség fejével, a rablóvezér a bűnözésnek még olyan alacsonyabb szintjén helyezkedik el, ahol nem kerülhető el a felelősségre vonás. Vagy mégis? Azok a bizonyos körülmények úgy alakulnak, hogy igen, de ennyire még ne szaladjunk előre.
Boldog húszas évek?
Akinek a Koldusopera felkeltette az érdeklődését, annak bátran ajánlom a Babilon Berlin című, 1929-ben játszódó bűnügyi sorozatot, amely a két világháború közötti Németország kilátástalan, dekadens világáról készült legjobb kortárs alkotás, neo-noir hangulata pedig saját bevallása szerint a komáromi Brecht-előadás díszlettervezőjét, Hatházi Rebekát is megihlette.
A sorozat elég komoly sajtóvisszhangot kapott az első évad megjelenése után, ami azért érdekes, mert már akkor sokan megkíséreltek párhuzamot vonni az 1929-es és az aktuális (2017-es) viszonyok között, felemlegetve az olyan aggasztó jelenségeket, mint a gazdagok és a szegények között egyre inkább elmélyülő szakadék, a romló közbiztonság, a drasztikus lakáshiány és a hajléktalanok számának növekedése, ezzel párhuzamosan pedig a szélsőjobb riasztó erősödése Németországban.
Mindezek a párhuzamok azóta nem hogy elhalványultak volna, még hangsúlyosabbá váltak, bár az a széles rétegeket érintő nincstelenség, nyomor és létbizonytalanság, amely a két háború közötti Németországot jellemezte, a mai Európában még mindig elképzelhetetlen.
A jelennel (vagy a jelenünkre éppen visszatelepülő közelmúlttal) való párhuzamok kidomborítására nagy hangsúlyt fektetett a Komáromi Jókai Színházban bemutatott Koldusopera alkotógárdája is. Nem csupán az olyan direkt utalásokról van szó, hogy a rend becstelen őrei a szlovák rendőrség egyenruháját imitáló jelmezekben, sildes sapkában és napszemüvegben parádéznak, vagy hogy a gazemberekkel bizniszelő, zsarolható rendőrfőnök figurájának ismerős voltára külön is felhívják a hazai közönség figyelmét.
Sokatmondó az is, hogy a minden hájjal megkent vállalkozó milyen könnyen vezeti meg a szegényeket, hogyan használja fel haszonszerzésre a Bibliából vett, legtisztábbnak mondott igazságokat is, és úgy általában mennyire könnyen manipulálható a tömeg. Az a tömeg, amelyet egyébként is sokkal jobban érdekel egy
