Egyes férfiak teljesen elhanyagolják magukat, még a péniszüket sem tudják rendesen megmosni, mondja az urológus

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Minden ötven feletti férfinak fel kellene keresnie az urológust, még akkor is, ha nincsenek tünetei, mondja Ján Švihra urológus. A férfiak sok esetben későn fordulnak orvoshoz, a megelőzéssel pedig nem foglalkoznak. A prosztataráknak az első stádiumban nincsenek semmilyen tünetei.
„A legtöbben csak akkor mennek el az urológushoz, amikor a prosztatájuk olyan nagy, hogy akadályozza őket a vizeletürítésben. Éjjel háromkor azzal jönnek be az ügyeletre, hogy az elmúlt tizenkét órában nem tudtak vizeletet üríteni és hatalmas fájdalmaik vannak” – mondja.
Az interjú részlet az Ako byť zdravý? (Hogyan legyünk egészségesek?) című könyvből, amelyben szakértők mondják el, hogyan törődjünk magunkkal, hogy minél tovább éljünk jó egészségben, fájdalmak és gyógyszerek nélkül.
Ján Švihra urológus az interjúban arról beszél:
- miért kell járni preventív vizsgálatokra;
- hogyan kell kinéznie a helyes intim higiéniának;
- milyen tünetekkel járnak a vesekövek;
- igaz-e az, hogy a sör segít megelőzni a vesekövek kialakulását;
- mitől vannak merevedési problémák;
- mit kellene tenniük a vizeletszivárgástól szenvedő nőknek.
Miért félnek az emberek az urológustól?
Az urológiai még mindig egy tabuk által övezett szakterület az orvostudományban, ezzel a medikusok is így vannak, nem csak a betegek. Amikor a medikus a diploma után szakterületet választ, az általában nem az urológia. Külföldön ez egy vonzó szakterület, és sok urológus van. Szlovákiában viszont csak néhány száz. Az urológusokra még mindig úgy tekintenek, hogy csak a pénisszel és a vizelettel foglalkoznak, amik kényes dolgok.
Milyen problémákkal keresik fel önt leggyakrabban a betegek?
Az urológián megelőző vizsgálatokat végzünk. Ezekre a vizsgálatokra egy bizonyos kortól kezdve minden páciensnek el kellene jönnie, még akkor is, ha nincsenek nehézségei, hogy megelőzze a jövőbeli problémákat. A megelőző vizsgálatokra azonban csak nagyon kevesen járnak. Szlovákiában az a szokás, hogy csak akkor megyünk orvoshoz, ha valami baj van, ami nem jó hozzáállás. A betegek vagy vizelés közben jelentkező égető érzéssel, vesefájdalmakkal vagy vesekövekkel jönnek hozzánk, a nők leggyakrabban vizeletszivárgás vagy gyakori húgyhólyaggyulladás miatt. A férfiak emellett prosztatamegnagyobbodás miatti gondokkal is érkeznek – amikor gyakran tör rájuk a vizelési inger, éjszaka nem tudnak aludni és gyakran járnak ki.
A megelőző vizsgálatokra csupán a férfiak 14 százaléka jár, ami még kevesebb, mint ahány nő jár a nőgyógyászati megelőző vizsgálatokra. Hogyan lehetne rávenni őket arra, hogy gyakrabban menjenek?
Az egész még gyerekkorban kezdődik, amikor a fiúknak azt mondják, hogy „ne legyenek kislányok” és ne mutassák ki, ha valamijük fáj. Ha valamilyen nehézségeik vannak, csak azt mondják nekik, hogy „férfi vagy, kibírod”. Ez aztán meglátszódik a pácienseken is. A férfiak gyakran nem mondják el, mijük fáj, nem osztják meg a problémáikat. Megtartják maguknak, és gyakran már csak akkor jönnek vizsgálatra, amikor kibírhatatlan fájdalmak gyötrik őket. A megnagyobbodott prosztatával nem jönnek el az urológushoz akkor sem, ha éjjelente ötször kell vécére menniük, ami jelentősen rontja az alvásuk minőségét.
Akkor jönnek urológushoz, amikor már olyan nagy a prosztatájuk, hogy akadályozza őket a vizelésben. Éjjel háromkor jönnek be az ügyeletre azzal, hogy az elmúlt 12 órában nem tudtak vizeletet üríteni és hatalmas fájdalmaik vannak. A húgyhólyagjukban egy liter vizelet gyülemlett fél és a köldökük szintjét is meghaladja, ami jól látható. Ilyenkor már katétert kell alkalmazni. Ha hamarabb eljöttek volna, akkor észleltük volna a problémát és tudtuk volna kezelni.

Magyarázzuk el, mi az a prosztata.
A prosztata egy nemi mirigy, ami a húgyhólyag alatt növekszik és átmegy rajta a húgycső. Tekintettel arra, hogy itt halad át a húgycső, a prosztata kapcsolatba kerül a vizelettel, az abban található különböző baktériumokkal és ezzel egyúttal az elhelyezkedésének köszönhetően a gáthoz is közel van. Tehát az ülés, kerékpározás és hasonló tevékenységek is irritálják. Leginkább azonban a nemi hormonok aktivitása van rá hatással. Ezek a dolgok irritálják a prosztatát, amiben általában kétfajta betegség alakul ki – az egyik a prosztata jóindulatú megnagyobbodása, a másik pedig a prosztatarák.
Ez a két megbetegedés egyszerre is jelentkezhet. Sajnos ez az életkorral függ össze, minél idősebb a férfi, annál nagyobb a veszélye annak, hogy vagy egyik vagy a másik megbetegedés kialakul nála. Ez olyan gyakori, hogy kilencvenéves kor után minden ötödik vagy tizedik férfinak prosztatarákja lehet. Amennyiben a prosztata jóindulatú megnagyobbodásáról beszélünk – hatvan év fölött már minden második férfinál kimutathatóak a mikroszkopikus elváltozások, amelyek a nagyobbodott prosztatáról tanúskodnak. Ez a szám ijesztő.
Mikor kellene egy férfinak felkeresnie önt?
A prosztatarák a korai stádiumban tünetmentes. Amikor megjelenik valamilyen tünet – például véres vizelet, vizelési nehézségek, fájdalmak – akkor az már elég késő. A rák olyankor már terjed és előrehaladottabb stádiumban van. A férfiaknak ezért legkésőbb ötvenéves korukban el kellene jönniük megelőző vizsgálatra. A biztosítók ezt a vizsgálatot már negyven éves kortól térítik. Ha azonban a férfi családjában nem fordult elő a prosztatarák, akkor elég, ha ötvenéves korában jön el a vizsgálatra.
Általában 50 éves kor után jelentkeznek a prosztata problémák?
Igen. Van, akinél már negyvenéves kor után, de az ötvenéves kor az az időszak, amikor minden férfinak el kell mennie az urológushoz.
Hogyan nyilvánul meg a prosztata jóindulatú megnagyobbodása?
Ez szintén járhat rossz következményekkel. Ahogyan a prosztata növekszik, benyomul a húgycsőbe és a húgyhólyagra. A húgycső így elzáródik, ami akadályozza a vizelet áramlását. Ez ahhoz vezet, hogy a vizelet gyengébben áramlik vizeléskor. Sok férfi ezt annak tulajdonítja be, hogy öregebb és az ő korában gyakorinak számít a gyengébb áramlás, és nem tartják fontosnak foglalkozni vele. Csakhogy a szűkebb húgycsövön át a húgyhólyagnak is nehezebb kiürülnie. Ez pedig következményeket von maga után.
Milyeneket?
A húgyhólyagban