Célkeresztben a Napunk, segítsen, hogy a támadások ellenére is folytathassuk

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Az újságírók elleni támadásokat a kampány során is előszeretettel használták egyes politikai erők, és a választások után sem hagytak fel ezzel.
Berényi József, október 2.: „A Szövetség szavazatainak száma 130 183, ebből Forró Krisztiánt, a listavezetőt 56 438-an karikázták. Ezt NEM elemzi a szlov-magy neoliberális sajtó. Pedig a jövőbeni magyar egység megőrzése és erősítése itt kezdődne, de nekik ismét a rombolás a feladatuk.”
Gyimesi György, október 7.: „Azért vannak a vesztes csatának győztesei is! Az ellenérdekelt, magyarellenes, álhírterjesztő Napunk és Új Szó portálokon kívül Zente fiam is örül a hazatérésemnek.”
Gyimesi György, október 8.: „A Napunk portál konspirátorainak más ürügyet kell találniuk a Szövetség bomlasztására. Nincsenek pártelnöki ambícióim!”
Gyimesi György, október 10.: „Így néz ki a mediális manipuláció. Pontosan így működnek az Új Szó és a Napunk álhírterjesztő, konspirációs portálok. Vigyázzanak velük!”
A Napunk visszautasítja ezeket a vádakat. A mi szerkesztőségünk célja, hogy valós, pontos és átfogó képet nyújtsunk olvasóinknak a körülöttük lévő világról, szlovákiai magyar szemszögből.
Mi nem beszélünk mellé. Hátsó szándékok nélkül törekszünk arra, hogy olvasóinkat segítsük eligazodni a világban, hogy bonyolult politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális folyamatokat elemezzünk, hogy az olvasók helyett ott legyünk, ahol a dolgok történnek. Olvasóinkat szolgáljuk alapos cikkekkel, podcastokkal, élő vitákkal, országjárással.
Ha ön is úgy gondolja, szükség van ránk, hogy a szlovákiai magyarok hangja legyünk akkor is, ha a politikusok képtelenek voltak megegyezni és bejutni a parlamentbe, csatlakozzon előfizetőinkhez, és győzzön meg másokat is, hogy tegyenek így. Mi hiteles újságírással fogjuk meghálálni a segítséget.