Putyin is felelős lehet egy FSZB-tiszt haláláért, Litvinyenko történetéről az özvegye beszélt

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Alekszandr Litvinyenko, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egykori tisztje 2006. november 23-án vesztette életét Londonban. Egy rendkívül radioaktív anyag, polónium került a szervezetébe, ez okozta a halálát.
Robert Owen bíró szerint az FSZB volt tisztjének likvidálását „vélhetően“ Vlagyimir Putyin, valamint Nyikolaj Patrusev, az orosz Biztonsági Szolgálat igazgatója „hagyta jóvá“. A vizsgálat szerint a két elkövető, Andrej Lugovoj és Dmitrij Kovtun a brit nagyváros központjába csempészték a radioaktív anyagot, amelyet a Millennium hotel bárjában felszolgált zöld teába kevertek.
A cseh Deník N interjút készített Marina Litvinyenkovával, a megmérgezett ügynök feleségével, aki egyebek mellett arról is mesélt, mi történt azt megelőzően, hogy Litvinyenko Londonba menekült, hogyan vált egyszerű ügynökből Putyin ellenségévé, miért lázadt a rendszer ellen, és hogyan sikerült megszöknie az oroszországi bebörtönzés elől Londonba, miközben az FSZB végig rajta tartotta a szemét.
A lázadás
A titkos ügynök halála című könyv szerint, amelynek szerzője Marina Litvinyenkova és Alex Goldfarb, minden akkor vette kezdetét, amikor Litvinyenkót áthelyezték a bűnszervezetek felderítésével, valamint az azok elleni küzdelemmel foglalkozó hivatal, az URPO hetedik részlegére. Ez a szervezet azon az elven működött, hogy rendkívüli esetekben a biztonsági erők a törvényt megkerülve járhatnak el.
Litvinyenko és kollégái korábbi beszámolói szerint több illegális megbízást is kaptak az URPO-nál teljesített szolgálatuk során. Egy volt FSZB-tiszt meggyilkolása, egy ismert csecsen üzletember öccsének elrablása, az utolsó csepp Litvinyenko számára pedig az volt, hogy parancsot kaptak Borisz Berezovszkij orosz oligarcha megölésére. Litvinyenko tájékoztatta Berezovszkijt a parancsról.
Az incidensről beszámoltak az FSZB akkori igazgatójának, Nyikolaj Kovaljovnak is, és kiderült, hogy a vezetőségnek végig tudomása volt róla, mi zajlik az URPO-ban. Olyan információk láttak napvilágot, amelyek szerint Litvinyenkót és a kollégáit le akarják tartóztatni.
Litvinyenko feljelentést tett a katonai ügyészségen, és büntetőeljárás indult. Egy idő után az URPO megszűnt, papíron legalábbis, Nyikolaj Kovaljov, az FSZB igazgatója távozott a posztjáról. Helyére Vlagyimir Putyint nevezték ki.
Litvinyenko eredetileg nem tervezett lázadást, mondja Marina Litvinyenkova, aki szerint 1997-ig a társadalom abban a hitben élt, hogy a demokrácia győzedelmeskedhet az országban. Litvinyenko a szervezett bűnözés ellen harcolt, 1997-ben azonban kezdett világossá válni, hogy a titkosszolgálat lassan, de biztosan átveszi a hatalmat.
Borisz Berezovszkij orosz oligarcha, akinek megölésére parancsot kaptak, meghívta magához Litvinyenkót és a kollégáit, valamint Szergej Dorenka ismert televíziós műsorvezetőt, és rögzítettek egy beszélgetést arra az esetre, ha valamelyiküknek baja esne. A videofelvétel 1998 áprilisában készült, a tisztek arról beszélnek, milyen bűncselekményeket hajtottak végre az FSZB kötelékében.
Az ügy májusban napvilágot látott, ennek hatására váltotta az FSZB élén Kovaljovot Vlagyimir Putyin.
Etikai, erkölcsi okokból lázadt fel Litvinyenko? Talán mindez együtt, véli Litvinyenkova. „Szása etikusan állt hozzá a hírszerző szolgálathoz, amikor találkoztam vele és a felesége lettem, láttam, hogy életbevágóan fontos volt számára, hogy a munkája az emberek javát szolgálja, és ne a felettesei személyes érdekeit védje“ – mondja Marina, akit férje igyekezett távol tartani a munkájától. Marina számára is csak akkor derültek ki a részletek, amikor arról Litvinyenko és kollégái beszámoltak Berezovszkij dácsájában.
A felvétel helyszínén tartózkodott Litvinyenkova is, aki szerint mindhárom férfinek megvolt a maga célja, amiért vállalta a beszélgetés rögzítését. Litvinyenko meg akarta mutatni, milyen mértékben vált veszélyessé az FSZB rendszere, egyebek mellett az URPO működése miatt. Andrej Ponykin (őrnagy, idősebb ügynök) a média figyelmére vágyott, míg Alekszandr Guszak (ezredes, az URPO 7. részlegének vezetője) a letartóztatástól félt.
A sajtótájékoztató
Litvinyenko 1998 júliusában találkozott az FSZB új vezetőjével, Vlagyimir Putyinnal. A tiszt a szervezetben jelen lévő korrupcióról és a bűnszervezetek tevékenységéről is beszámolt Putyinnak, akit