Az izraeli erők visszaszerezték az ellenőrzést a Gázai övezet határán, blokád alá veszik a területet. A Hamász két éve készülhetett a hétvégi támadásra

A zsidó államot ötven éve nem érte ekkora biztonsági fenyegetés.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Az izraeli csapatok visszaszerezték az ellenőrzést a Gázai övezet szomszédságában lévő összes település felett – közölte az MTI izraeli tudósítója, Daniel Hagari katonai szóvivő. Hagari szavai szerint még lehetnek bujkáló fegyveresek, de fokozatosan átfésülik a térséget, és teljesen megtisztítják a terroristáktól a terepet.
Hozzátette: soha nem jelentkeztek még annyian katonai szolgálatra az izraeli hadseregbe, mint most; példátlan módon negyvennyolc óra alatt háromszázezer tartalékost mozgósított az izraeli haderő. A megjelentek aránya számos helyen jóval meghaladta a száz százalékot; sokan olyanok is jelentkeztek szolgálatra, akiket nem hívtak be.
A határon lévő huszonnégy izraeli településből tizenötöt már evakuáltak, és kedden folytatják a többi kiürítését is. A még ki nem telepített civilektől azt kérik, hogy maradjanak az óvóhelyeken. Szderót kiürítését jelenleg nem tervezik.
A tájékoztatás szerint továbbra is több mint húsz helyen rés van a gázai határon. Ezeken a pontokon a határzárat harckocsik fogják biztosítani harci helikopterek és drónok támogatásával.
Gázára blokád vár
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter hétfőn délelőtt jelentette be, hogy Izrael elrendelte a Gázai övezet „totális blokádját”. „Vadállat módjára viselkedő emberekkel harcolunk, és ennek megfelelően járunk el” – közölte Galant. „Se áram, se élelmiszer, se üzemanyag” – tette hozzá.
Ez katasztrofális következményekkel járhat az amúgy is súlyos gondokkal küszködő Gázai övezetre nézve. Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Irodája (OCHA) adatai szerint a területet a Hamász akcióját követően ért izraeli légicsapások következtében legalább 17 500 család hagyta el az övezeten belül. A nemzetközi szervezet adatai szerint ez 123 538 belső menekültet jelent.

Meglepetéstámadás szombaton
A Gázai övezetből kiinduló Hamász-akció szombaton, a zsidó nyugalom napján, egy nappal az 1973-as jom kippuri háború kirobbanásának ötvenedik évfordulóját követően indult mindegy ötezer rakéta Izraelre való kilövésével. A Hamász szárazföldön, levegőben és vízről is támadt, behatolt az övezettel határos izraeli településekre: civileket is öltek, illetve több tucat embert túszként magukkal hurcoltak a Gázai övezet területére.
Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli területre behatoló fegyveresek legalább 700 civillel – köztük gyerekekkel – végeztek, a támadásnak kétezernél is több sérültje van. A Hamász terroristái egy dél-izraeli zenei fesztivál résztvevőire is rátámadtak, a BBC értesülései szerint a rendezvény helyszínén már legalább 260 holttestet találtak.
BREAKING: Search and rescue mission at Nova festival next to Rei’m in Israel has been completed,
260 bodies of Israeli civillians taking part in this peaceful festival were recovered
-Emergency services pic.twitter.com/rNMB8HTBN3
— Megh Updates 🚨™ (@MeghUpdates) October 8, 2023
A Hamász akciójára válaszul az izraeli hadsereg több mint 500, állításuk szerint a Hamászhosz, illetve az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezethez köthető célpont ellen indított támadást hétfőre virradóra. A szombat óta tártó válaszcsapások során gázai egészségügyi források szerint már 493 vesztették életüket. A halottak között 20 gyerek van, a sebesültek száma a 2700-at is meghaladta.
A Hamász két éve készült
A szombati támadás, amely az 1973-as jom kippuri háború óta a legsúlyosabb áttörése az izraeli védelemnek, melynek előkészületeit a Hamász két éven át sikeresen titokban tartotta Izrael előtt és meggyőzte a zsidó államot arról, hogy nem akar háborút – írja a Reuters.
A hírügynökségnek a palesztin fegyveres szervezethez közel álló forrása arról beszélt, hogy miközben Izrael azt hitte, hogy a gázai munkásoknak nyújtott gazdasági előnyök révén féken tudja tartja a háborútól megfáradt Hamászt, addig sokszor a nyilvánosság szeme láttára zajlott a csoport harcosainak kiképzése és gyakorlatozása.
„A Hamász azt a benyomást keltette Izraelben, hogy nem áll készen a harcra” – mondta a Hamászhoz közel álló forrás, aki a meglepő támadás terveit is ismertette a Reutersszel. „Az elmúlt hónapokban a Hamász példátlan hírszerzési taktikát alkalmazott Izrael félrevezetésére, azt a benyomást keltve a nyilvánosságban, hogy nem hajlandó harcba vagy konfrontációba bocsátkozni Izraellel, miközben erre a hatalmas hadműveletre készül” – tette hozzá.
Izrael is elismerte, hogy váratlanul érte a támadás, amelyet a zsidó pihenőnap, a sábát időszakára időzítettek. „Ez a mi 9/11-ünk” – nyilatkozta Nir Dinar őrnagy, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője. „Megfogtak minket” – tette hozzá.
Az előkészületek egyik leglátványosabb elemeként a Hamász egy izraeli települést is épített a Gázai övezetben, ahol földet érést is gyakoroltak, illetve városok megrohamozására is kiképzést kaptak – mondta a Hamászhoz közel álló forrás, hozzátéve, hogy még videókat is készítettek a gyakorlatozásról. „Izrael biztosan látta ezeket, de meg voltak győződve arról, hogy a Hamász nem akar konfrontálódni” – tette hozzá.
Közben a palesztin fegyveres szervezet arról igyekezett meggyőzni Izraelt, hogy számára fontosabb az, hogy Izrael a több mint kétmillió lakosú keskeny földsávban, a Gázai övezetben élő munkaerő számára biztosítsa a határon túli munkalehetőségeket, és nem érdeke egy újabb háború kirobbantása.
„A Hamász képes volt felépíteni egy olyan látszatot, hogy nem áll készen egy Izrael elleni katonai kalandra” – fogalmazott a forrás.
A Hamász elleni 2021-es háború óta Izrael arra törekszik, hogy Gázában bizonyos fokú gazdasági stabilitást biztosítson különböző ösztönzőkkel. Ilyen például a több ezer gázaiaknak kiadott munkavállalói engedély, mellyel a gázai palesztinok Izraelben vagy Ciszjordániában dolgozhatnak, ahol az építőipari, mezőgazdasági vagy szolgáltatói szektorbeli fizetések akár a tízszeresét is elérhetik a gázai béreknek.
„Azt hittük, hogy az a tény, hogy eljönnek dolgozni és pénzt visznek Gázába, bizonyos fokú nyugalmat fog teremteni. Tévedtünk” – mondta a hírügynökségnek egy izraeli katonai szóvivő.
A Reuters izraeli biztonsági forrása elismerte, hogy a Hamász átverte az izraeli biztonsági szolgálatokat. „Elhitették velünk, hogy pénzt akarnak. Közben mindvégig gyakorlatoztak és készültek”.
Zajlik a külföldiek kimenekítése
Számos állam úgy döntött, hogy a megromlott izraeli biztonsági helyzet miatt kimenekíti állampolgárait az országból. Mások mellett így tett Magyarország is: mentőakciója keretében a magyar légierő az éjszaka folyamán három repülőgéppel összesen 325 embert, köztük 46 gyereket menekített ki Izraelből. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az érintettek között 310 magyar és tizenöt külföldi – például izraeli, svéd, német, brit, osztrák és portugál – állampolgár van és 46 gyerek.
Szlovákia szerdán küld kormánygépet Tel-Avivba az Izraelben rekedt szlovák állampolgárok hazaszállítására. Erre a szlovák külügyminisztérium és a belügyminisztérium egyeztetése nyomán kerül sor – tájékoztatta a TASR-t a külügyminisztérium kommunikációs osztálya.
Eközben kormányzati bejelentések szerint például Németország felülvizsgálja a palesztinoknak szóló teljes segélyezési programját, Ausztria pedig felfüggeszti a palesztinoknak folyósított fejlesztési segélyeket.