Napunk

Berényi József: Egyedül maradtunk a magyar térfélen, és ez lehetőség a továbblépésre

Fotó N - Tomáš Benedikovič
Fotó N – Tomáš Benedikovič

A mi szegénységi bizonyítványunk az, hogy nem viseljük el egymást, mondja Berényi József arról, miért nem maradt a Szövetség vezetésében liberális politikus. Szerinte viszont a liberálisoknak van helyük a pártban.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Az, hogy a magyar közmédiában Robert Fico és a Smer jelentős teret kapott, biztosan hozzásegített ahhoz, hogy a Smernek jó eredménye született a dél-szlovákiai településeken, ismeri el Berényi József, a Szövetség MKP-platformjának elnöke. Szerinte ugyanakkor a Szövetséget sem hagyta figyelmen kívül a magyar közmédia, és Szijjártó Péter látogatása is fontos üzenet volt.

Berényi Józseffel egyebek mellett arról is beszélgettünk, bejött-e a tervük Gyimesi György meghívásáról, miért nem szólították meg a liberálisabb szavazókat, miért nem fogalmaztak egyértelműbben a Smerről, és van-e jövője az etnikai politikának.

számok azt mutatják, többen szavaztak most a Szövetségre, mint ahányan 2020-ban az MKÖ-re, de kevesebben, mint 2020-ban az MKÖ-re és a Hídra együttesen. Miről árulkodik ez az eredmény?

A Most–Híd a kezdettől fogva vegyespártként tüntette fel magát. Nem tudom, miért tekintenek úgy a Most–Hídra 2020-ban leadott szavazatokra, mint magyar pártra leadott szavazatokra.

2020-ban túlnyomó többségében magyar nemzetiségűek szavaztak a Hídra, akkor 60 ezer szavazatuk volt.

Ezt honnan tudjuk?

A felmérésekből. Azt is tudjuk, hogy 2020-ban a magyar nemzetiségű választók 70 százaléka szavazott az MKÖ-re vagy a Hídra, idén pedig a 60 százalékuk szavazott a Szövetségre.

Ezek spekulációk. Ma már majdnem minden magyarlakta településen laknak szlovákok is. Azt, hogy a Hídra kik szavaztak, szlovákok vagy magyarok, nem lehet pontosan meghatározni.

Azt viszont a 2020-as exit poll eredményéből tudjuk, hogy a magyar nemzetiségű választók 70 százaléka szavazott erre a két pártra.

Ez egy abszolút spekulatív hozzáállás. Teljesen megbízhatatlan, mit mond az exit poll, hiszen láttuk, hogy a Progresszív Szlovákiát hozta ki győztesként. Ezt nem tartom pontos adatnak, hanem spekulációnak, ami lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem így volt.

Csak a pontosság kedvéért: ezek az exit poll-adatok statisztikai művelettel a választási hivatalos végeredményéhez igazított adatok.

Ezek spekulációk. A Most–Híd vegyespártként indult, meghatározhatatlan, hogy a szavazataiból mennyi a magyar és mennyi a szlovák. Azt tudjuk, hányan szavaztak rájuk, hányan ránk. Azt sem tudjuk, a mi szavazatainkból mennyi a magyar, biztosan ránk is szavaztak vegyes házasságokban élő szlovákok, ha nem is nagy számban, de biztosan voltak ilyenek. Ma azt tudjuk elmondani, a Magyar Közösségi Összefogásnál jobban szerepelt a Szövetség, a Most–Híd 2023 és a Magyar Fórum pedig megsemmisült.

Azzal érveltek, azért hozzák be Gyimesi Györgyöt, hogy ezzel bővítsék a választók számára a kínálatot. Bejött ez a terv?

31 ezer karikát kapott. Az már spekuláció, hogy ez honnan jött neki össze, de a 149. helyről több mint 31 ezer karikát kapni jelentős eredmény. Voltam én is a 150. helyen, és tudom, hogy ez nem egyszerű történet. Biztos, hogy hozott olyan szavazókat, akik nem a Szövetségre szavaztak volna. Azt, hogy ez milyen mértékű volt, az megint spekuláció.

De nem segített bevinni a Szövetséget a parlamentbe.

Nem segített bevinni, de hozott szavazókat, ami azt jelenti, hogy ott volt a helye a listán. Amennyiben ő a saját kampányát az OĽaNO-ban végzi, hiszen az OĽaNO-nak volt magyar platformja, azok a szavazatok hiányoztak volna a Szövetségnek.

Az biztosan nem nevezhető spekulációnak, hogy a Smerre többen szavaztak Dél-Szlovákiában, mint az előző választáson. Dunaszerdahelyen és Komáromban is megtöbbszörözte a szavazatait a Smer. A magyar kormány többször kiállt a Smer mellett és a magyar közszolgálati médiában még a kampánycsend idején is közöltek le interjút Robert Ficóval. Ez nem befolyásolta azt, hogy Dél-Szlovákiában többen szavaztak a Smerre, mit korábban?

De, ez bizonyára így van. Az, hogy a magyar közmédiában Robert Fico

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Berényi József

Forró Krisztián

Híd

Magyar Fórum

Progresívne Slovensko

Smer

Szövetség

Választások 2023

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak