A Szövetségnek nem maradt magyar vetélytársa a választáson, de a Híd és a Magyar Fórum egyelőre nem tűnik el

A Híd és a Magyar Fórum is láthatatlanná vált, de Sólymos László és Simon Zsolt azt mondja, nem dobják be a törölközőt.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A magyar pártok közötti választási verseny soha nem zárult még annyira egyértelmű eredménnyel, mint a mostani voksoláson. A Szövetség maradt az egyetlen látható párt, a más pártokkal közösen induló Híd és Magyar Fórum megalázó vereséget szenvedett. A Szövetség vetélytársai olyan kevés szavazatot szereztek, hogy ha azt mindet behúzzák Forróék, az sem lett volna nekik elég a parlamenti küszöb eléréséhez.
A Híd és a Magyar Fórum politikusai ennek ellenére nem beszélnek politikai karrierjük végéről.
A Híd kudarca
A májusban alakult Modrí, Most–Híd gyakorlatilag eltűnt a választások napjára. A végleges eredmények szerint a pártra 0,26 százaléknyian szavaztak, ami 7935 voksot jelent. Mikuláš Dzurinda exkormányfő listavezetőként 3663 szavazatot tudott összegyűjteni, Sólymos László, a Híd elnöke 2439-et, Rigó Konrád pedig 1034-et. A pártra a legtöbben a déli járásokban szavaztak, de itt is csak elenyésző arányban. A Dunaszerdahelyi járásban szerezték a legtöbb szavazatot, 1119-et.
Csak összehasonlításképp: Sólymos 2020-ban a Híd listáján még 18 437 szavazatot kapott, ami több mint a kétszerese a Modrí–Híd mostani teljes szavazatszámának.
Sólymos szerint nem volt elég idejük
A Híd politikusai a kudarcot azzal magyarázzák, hogy a Szövetségből való kiválásuk után már nem volt elég idejük felépíteni a pártot. A felmérésekben nem kerültek három százalék fölé, így szerintük még azok is, akik egyébként rájuk szavaztak volna, a végén másra adták a voksukat.
„Nagyon rövid időnk volt. Bíztunk abban, hogy a partnereink a Szövetségben nem fognak minket átvágni, de a végén átvágtak. Ezek után pedig nagyon kevés időnk maradt, hogy azon gondolkodjunk, milyen lehetőségeink vannak, megragadtuk az elsőt, ami kínálkozott. Két hetünk volt arra, hogy valamit összehozzunk” – mondta a Napunknak a Híd tavaszi megalakulásának körülményeiről Sólymos László pártelnök.
Rigó Konrád, a Híd alelnöke valamivel kritikusabb.