Brüsszel feloldhatja a befagyasztott magyar pénzek egy részét

A Financial Times szerint az Európai Bizottság hajlandó feloldani a Magyarországnak szánt források egy részét, ha az Orbán-kormány támogatja az Ukrajnának szánt pénzügyi segítséget.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A FT brüsszeli forrásokra hivatkozva azt írja, hogy november vége előtt feloldhatják a jogállamisági mechanizmus keretében zárolt 13 milliárd eurót, és ez összefüggésben van az ukrajnai támogatás biztosításával.
Az EU tavaly decemberben döntött arról, hogy befagyasztja 22 milliárd euró felzárkóztatási támogatás kifizetését, amíg Magyarország nem teljesíti a jogállamisággal kapcsolatos feltételeket.
Magyarország idén májusban elfogadta az igazságszolgáltatási rendszer reformját, ami 13 milliárd euró felszabadításának feltétele volt. Az Európai Bizottság azonban még további tisztázó kérdésekre várja a választ a magyar kormánytól. Az utolsó hivatalos álláspont az, hogy amíg ezek a válaszok nem érkeznek meg, addig nem alakít ki újabb álláspontot Brüsszel a források felszabadításával kapcsolatban sem – írja a HVG.
A költségvetés növeléséhez kell a magyar kormány is
Az Európai Bizottság azonban növelni akarja az EU költségvetését, hogy abból Ukrajnának tudjon támogatást küldeni. A költségvetési kiegészítéshez mind a 27 tagállam támogatására szükség van, Orbán Viktor kormánya pedig régóta ellenzi azt.
Ukrajna számára azért is fontos lenne az EU-ból érkező pénz, mivel az amerikai kongresszus nemrég úgy hagyta jóvá a kormányzati leállás elkerülését célzó kiadásnövekedést, hogy abból kimaradt az ukránoknak szánt 6 milliárd dolláros támogatás.
Ebből a szempontól talán az sem véletlen, hogy Kijev hétfőn levette az OTP bankot a háborút finanszírozó vállalatok listájáról.
A Financial Times még megjegyezte, hogy a Magyarországnak járó források felszabadítása valószínűleg nem tetszene az Európai Parlamentnek, amely ezt a lépést eddig következetesen ellenezte. Az EP a kifizetést nem tudja megakadályozni, de az uniós büdzsé megemelése elé akadályokat gördíthet. Vagyis elképzelhető, hogy a Bizottság egyik csapdából a másikba esne bele – írja a FT.