Napunk

Történelmi eredmény: még soha nem szavaztak ilyen kevesen magyar vonatkozású pártokra, mint most

A 2023-as parlamenti választások eredményeit megvizsgáltuk a magyarlakta járásokra és városokra lebontva, valamint összevetettük a magyar vonatkozású pártok összesített eredményét az elmúlt hét választás összesített „magyar” eredményeivel.

Már csak pár óra maradt! Kapcsolódj be közösségi finanszírozási akciónkba, hogy a Napunk 2024-ben is a szlovákiai magyarok hangja lehessen! Minden adományt köszönünk.

A magyar vonatkozású pártok 2020-as és 2023-as választási eredményeit először járási szinten vetettük össze. A 2020-as választásokat tekintve a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) eredményeit a Híd eredményével adtuk össze és hasonlítottuk össze a Szövetség, a Magyar Fórum és a Modrí, Most–Híd idei összesített eredményével.

Látható, hogy idén mindegyik dél-szlovákiai járásban kevesebben szavaztak magyar kötődésű pártra, mint három és fél évvel korábban. Egyedül a Komáromi járásban sikerült a Szövetségnek közel olyan teljesítményt elérnie (22 255 szavazat), mint három és fél éve az MKÖ-nek és a Hídnak összesítve (23 647 szavazat).

A diagramon az is jól látszik, hogy a Komáromi járáson kívül csak a Tőketerebesi, a Rimaszombati és a Galántai járásban sikerült a Szövetségnek jelentősen jobb eredményt elérni, mint az MKÖ-nek három és fél éve. A Modrí, Most–Híd, valamint a Magyar Fórum (amely 2020-ban nem önállóan, hanem az MKÖ listáján indult) eredményei viszont minden járásban elenyészőek voltak – ezek azok a szabad szemmel alig látható hajszálvékony kék csíkok a Szövetség eredményét mutató világosbarna sávok végén.

De akkor felmerül a kérdés, hová tűnt az a csaknem 60 000 szavazó, akik 2020-ban a Hídra szavaztak?

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Progresívne Slovensko

Smer

Szövetség

Választások 2023

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak