Magyarországiként testközelből néztem végig, hogy lett Fico a választás győztese
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Otthonos, ismerős érzés.
Tekintetem az adatfolyamon, a választási szakértők táblázatain, grafikonjain és térképein, úgy érzem magam, mint a Mátrix valamelyest lelakott, húslevest befőttesüvegből kanalazó kelet-európai szereplője, érkeznek a számjegyek, görcsösen frissítgetem a választási iroda adatait. Hú, de lassan csordogálnak, csak hajnalra lesz biztos, ami valójában talán már fél egy körül világos.
Hogy ezt a helyzetet magyarországi lakosként, több mint húsz évet a magyar médiában töltve, magyarországi szavazóként már jól ismerem.
Hogy a legnagyobb esély arra mutatkozik, mint 2010 óta Magyarországon mindig: populista, melegellenes, oroszbarát, az újságírókkal szemben ellenséges kormány alakul.
Az előző négy magyarországi választást is nagy hírújságok szerkesztőségben töltöttem, csak nem Pozsonyban, hanem Budapesten. Körülöttem szeptember 30-án így megszokott a látkép, csak az ország változik: serényen dolgozó riporterek és szerkesztők, tudósítói bejelentkezések, elemzések, tévéviták, jaj – valaki rosszul lett esetek, politikusi semmitmondások, szakértői szakértések, várakozás, nulla alvás, sok pizza, még több szotyi.
2022-ben, 2018-ban, 2014-ben és 2010-ben is hasonló tudattal mentem aludni Budapesten, mint a szeptember 30-át követő hajnalon Pozsonyban. (És hasonló hasfájással a sok szotyi miatt.)
