Nézze meg, kire szavazott a szomszédja (térkép)
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A Denník N egyedülálló, interaktív térképre helyezte a választás eredményeit. A térképen látható, hogy az egyes településeken melyik pártnak sikerült győzelmet aratnia.
A térképen minden pont egy községet vagy várost jelöl.
A pont színe attól függ, hogy az adott településen melyik párt aratott győzelmet. A pontokra kattintva a pártnak az adott településen elért eredménye is látható.
A térképet ki is lehet nagyítani, a legendán felsorolt pártokra kattintva pedig szűrni lehet az eredményeket.