Napunk

A gázáremelés a lakosság több mint 90 százalékát érinti majd, komoly támogatást csak a legszegényebbek kapnak, mondja a gazdasági miniszter

Peter Dovhun. Fotó N - Vladimír Šimíček
Peter Dovhun. Fotó N – Vladimír Šimíček

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

A szakértői kormánynak négy hónap alatt csupán a háztartási villamosenergia árát sikerült stabilizálnia. A lakosok így jövőre ugyanannyit fognak fizetni az áramért, mint amennyit idén, tehát 61 eurót egy mWh-ért. A gázáremelést azonban a legtöbb család nem ússza meg. A Denník N interjújában Peter Dovhun gazdasági miniszter egyebek mellett arról beszél, milyen támogatást készít elő a kormány a mélyszegénységben élők számára, mikor kezdődik meg a szélerőművek építése, és hogyan támogatja az állam az elektromobilitást.

110%-os gázáremelés

A miniszter elmondása szerint a jelenlegi kormány tisztában van vele, hogy nem minden család lesz képes megfizetni a drágább gázt, ezért szükségesnek látják egy olyan módszer kidolgozását, amellyel a legszegényebbeket támogatnák. Elmondta: már dolgoznak ezen, az új kormányt kész tervek fogják várni a konkrét összegekről és lehetőségekről.

Tekintve, hogy az általunk használt elektromos áramot Szlovákiában termelik meg, a villamoserőművekkel valamivel egyszerűbb megegyezni az árakról. A gáz esetében azonban már más a helyzet, mivel azt az európai piacról szerezzük be. Az egyetlen megoldás így Dovhun szerint, ha az állam egy támogatási csomagot készít el.

Szlovákiában körülbelül 150 ezer olyan család él, amelyeket lehetetlen helyzetbe hozna az ár ugrásszerű növekedése. A probléma itt is a célirányos támogatás biztosítása, mivel a családok pénzügyi helyzetére vonatkozó adatokkal az egyes minisztériumok és állami szervek rendelkeznek. A szakértői kormány megpróbál erre megoldást találni, hogy a következő kormánynak már kész javaslatokkal tudjon szolgálni a 2025-ös évre. Ami 2024-et illeti, a miniszter elmondása szerint állami támogatásban több család is részesülhet, mint amennyi valójában rászorul.

A jobb anyagi helyzetben levő családok számára egy másfajta intézkedést készítenek elő,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Energiaválság

Földgáz

Gazdaság

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak