Napunk

A magyar orvos tudjon magyarul is beszélni a beteggel az állapotáról és a gyógymódról

Kováts Virág Borbála, a Selye János Klub elnöke. Fotó: N - Tomáš Benedikovič
Kováts Virág Borbála, a Selye János Klub elnöke. Fotó: N – Tomáš Benedikovič

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

A pozsonyi magyar medikusokat tömörítő Selye János Klub (SEJK) már 33 éve működik. A klub alapítói egyrészt összetartó, egymást segítő közösséget akartak építeni a magyar medikusokból, másrészt az egyetemi tanulmányaikat, a szakirodalom megszerzését is segíteni szerették volna.

A klub ma mintegy 180 aktív tagot számlál, minden évben összegyűjtik a a magyar elsősöket, hogy bevonják őket a klub életébe, mely számos programmal, rendezvénnyel segíti a magyar medikusok szakmai fejlődését. A napokban új elnököt választottak a SEJK élére. Kováts Virág Borbálával a klub tevékenységéről, az egyetemi képzésről és a hazai egészségügyről beszélgettünk.

Írásunkból kiderül, hogy:

  • miért szerveznek nyári gyakorlatot magyarországi kórházakba a pozsonyi diákoknak,
  • itthon vagy külföldön képzelik-e el a jövőjüket a klub orvostanhallgatói,
  • rányomta-e a képzésükre a bélyegét a koronavírus-járvány,
  • reagál-e az egyetemi képzés az orvoslásban is tapasztalható robbanásszerű informatikai fejlődésre.

Miben különbözik a Selye János Klub más egyetemi kluboktól?

Szakmai diákklubként működünk, elsősorban az orvosi szakmára reflektálnak a programjaink, a rendezvényeink. Szlovákiában nagyon kevés szakmai klub működik, tudomásunk szerint miénk a legnagyobb magyar szakmai diákklub az országban. Együttműködünk más magyar egyetemi klubokkal is, de a mi programjaink elsősorban az orvostanhallgatóknak szólnak.

Milyen konkrét tevékenységekkel segítik a medikusok szakmai fejlődését?

Minden évben igyekszünk összegyűjteni az elsős hallgatókat, átadni nekik az egyetemi tanulmányaikkal és a klubbal kapcsolatos legfontosabb információkat.

2012-től évi két alkalommal szervezünk Tud-Beszt, vagyis Tudományos Beszélgetést. Ezekre orvosokat, kutatókat, szakmabeli előadókat hívunk, akik a szakterületükről adnak elő. Mindig van lehetőség arra is, hogy kötetlenül beszélgessünk velük szakmai kérdésekről. Ilyen beszélgetésre sikerült elhívnunk annak idején Czeizel Endre genetikust, de járt nálunk Rényi-Vámos Ferenc tüdőtranszplantációs sebész, Hritz István gasztroenterológus, Merkely Béla szívsebész.

Már második alkalommal fogjuk megszervezni a SEJK Orvostudományos Konferenciát. Itt is arra törekszünk, hogy 5-6 neves szakember szakmai előadását hallgathassák meg a medikusok. A szakmai fejlődésüket azzal is segítjük, hogy évek óta Budapest legjobb kórházaiba, a Honvéd Kórházba és a Semmelweis Egyetem Klinikákba szervezünk nyári szakmai gyakorlatot.

A szakmai előadásokat egy konkrét téma köré építik fel, illetve mi alapján választanak témát?

Mindig igyekszünk valóban neves szakembereket megszólítani, viszont ők általában nagyon elfoglaltak, ezért nem tudunk mindig egy konkrét témakör köré nagyobb konferenciát szervezni. Ennek ellenére tavaly például a sürgősségi esetek témakörben több előadó elfogadta a meghívásunkat, így végül ez lett a konferencia fő témája.

De igyekszünk reagálni az igényekre és segíteni egymást. Volt diákokat hívunk meg egy-egy szimpóziumra, őket arra kérjük, hogy segítsék az elsősök felkészülését egy előadással például az első komoly írásbelire biológiából és genetikából.

Mit jelent a kötelező nyári szakmai gyakorlat?

Második évtől kötelező részt vennünk egy-, két-, illetve háromhetes szakmai gyakorlaton a nyár folyamán. Ezt a gyakorlatot szlovákiai kórházakban, klinikákon és Magyarországon is el lehet végezni. Arra is van lehetőség, hogy mindkét országban gyakorlatozzanak a tagjaink, ilyenkor az egyik gyakorlat önkéntes alapú. Ezek megszervezését vállalja a klub, ami nyaranta 60-70 diák ügyintézését és koordinálását jelenti.

Csak magyarországi egészségügyi intézményekkel dolgoznak szorosabban együtt?

Kisebbségi szakmai klubként nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni az anyanyelvi képzésre, fejlődésre. A budapesti gyakorlattal elsősorban az a célunk, hogy a medikusok elsajátítsák a magyar szakterminológiát. Mivel az egyetemi képzés szlovák nyelvű, mi is érezzük, hogy bizonyos helyzetekben könnyebben fejezzük ki magunkat szlovákul. De fontosnak tartjuk, hogy ha a rezidensek Szlovákiában helyezkednek el, és magyar pácienssel találkoznak, szólaljanak meg magyarul. Fontosnak tartjuk, hogy

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Egészségügy

Egyetemek

Iskolák

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak