Ha meglátok egy punkot az utcán, mindig jegyzetelek. Interjú a Komáromban alkotó Hatházi Rebekával

A Komáromi Jókai Színház legújabb bemutatójához a Magyarázat mindenre című filmből ismert Hatházi Rebeka tervezte a jelmezeket, melyek egyszerre idézik az 1920-as évek kabaréinak világát és a punk életérzést.
Már csak pár óra maradt! Kapcsolódj be közösségi finanszírozási akciónkba, hogy a Napunk 2024-ben is a szlovákiai magyarok hangja lehessen! Minden adományt köszönünk.
Nemrég találta meg őt élete első főszerepe, Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjében alakította Erikát, a Magyarországra költözött erdélyi újságírót. A filmet a Velencei Filmfesztiválon mutatták be, és el is nyerte a második legfontosabb szekciónak számító Orizzonti (Horizontok) fődíját.
Reisz Gábor rendező eredetileg jelmeztervezőnek kérte fel, tulajdonképpen véletlenül alakult úgy, hogy szerepet is kapott a filmben. Azt mondja, nagyon szívesen állna újra kamera elé, de most még teljesen leköti egy másik feladat. Sebestyén Aba marosvásárhelyi rendező kérte fel néhány hónapja, hogy tervezzen jelmezeket a Koldusopera című darabhoz, amelynek október 6-án lesz a bemutatója a Komáromi Jókai Színházban.
Hatházi Rebeka jelmez- és díszlettervezővel, illusztrátorral, filmszínésszel az első jelmezes próba előtt beszélgettünk.
Jelmeztervezőként most dolgozik először külföldi színháznak?
Nem, dolgoztam már külföldön, Szabadkán, ugyanezzel a csapattal. A Három nővért készítettük a Szabadkai Népszínházban.
Honnan jött a mostani felkérés?
Sebestyén Aba rendezőtől. Azt nem tudom, hogy neki hogyan jött, de engem ő keresett fel nagyjából fél éve.
A színház beharangozója szerint a Koldusopera jelmezeihez a kortárs kabaré, a punk, valamint a német expresszionizmus világából merített ihletet. Miért éppen ezek a stílusok ragadták meg a fantáziáját?
Az egész onnan indult, hogy a díszlettervező, Sós Beáta elmesélte, számára a legfőbb inspiráció a Szárnyas fejvadász című film volt. Szóval ezen a vonalon indultam el, de tervezés közben sokat hallgattam a darab zenéjét, ami szintén nagy hatással volt rám.

További inspirációs forrásként említhetném a Babilon Berlin című sorozatot vagy a The Tiger Lillies nevű zenekart, és persze az 1920-as évek némafilmjeinek hangulatát, a nagyon erős, grimaszszerű sminkekkel.
Mivel pedig a rendező azt szerette volna, hogy a jelmezek a jelenre is reflektáljanak, hogy törekedjünk a maiságra, mindezeket a hatásokat punkos, emós stíluselemekkel ötvöztem, egyfajta eklektikát képezve. Nagyon élvezem ezeket a stílusokat, ha ilyet látok az utcán, mindig jegyzetelek.

A Magyarázat mindenre című filmben
Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.