Vitafinálé a köztévén: Šimečka és Fico rutinból csörtézett, Pellegrini kényelmesen hátradőlt

Peter Pellegrini kijelentette, hogy közelebb áll a Smerhez, mint a Progresszív Szlovákiához – de talán ez volt az egyetlen, komolyabb figyelmet érdemlő felvetés az utolsó pártelnöki vitán az RTVS stúdiójában.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Peter Pellegrini, Michal Šimečka és Robert Fico ült le a köztévében az utolsó nagy választási vitára a kampánycsend előtt – a vita jelentőségét pedig itt már nem a programok és elképzelések ütköztetése adta, hanem az, hogy milyen utolsó benyomást tudnak tenni a választókra a legesélyesebb pártok, a Hlas, a PS és a Smer elnökei a választások előtt.
A forgatókönyv előre látható volt: Pellegrini ki akar maradni a konfliktusokból, Šimečka megpróbál borsot törni Fico orra alá, Fico pedig igyekszik minél súlytalanabbnak beállítani legnagyobb ellenfelét. S mindez betűre pontosan be is igazolódott. Izgalmat csak az hozott volna, ha a vita keretei engedték volna a komolyabb összecsapásokat, vagy ha a műsorvezetők provokálják ki a politikusokból a konfliktust.

Marta Jančkárová és Marek Makara műsorvezetők azonban már a bemelegítő kérdéseknél sem tudták kibillenteni a pártelnököket: arra a felvetésre, hogyan fognának a kormányzáshoz, és kivel alakítanának koalíciót, konkrét választ senkitől sem kaptak: Fico tulajdonképpen önmaga szuverenitását ígérte, Šimečka demokratikus irányultságot. Pellegrini pedig bár elég nyilvánvalóvá tette, hogy a Smer felé húz, Šimečkáéktól sem határolódott el.