Napunk

Szijjártó Péter Gútán a Smer melletti kiállásról: A túlzott képzelőerő veszélyes dolog, legyenek óvatosak

Szijjártó Péter a Szövetség politikusaival a gútai Lebeco pékségben. Fotó - TASR
Szijjártó Péter a Szövetség politikusaival a gútai Lebeco pékségben. Fotó – TASR

A szlovákiai választási kampány legvégén Szijjártó Péter magyar külügyminiszter dél-szlovákiai helyszíneken lépett fel a Szövetség politikusaival, és az „egységes magyar párt” támogatásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Frissítve: a szlovák külügy behívatta a magyar nagykövetet.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Kedden Délkelet-Szlovákiában, szerdán pedig Délnyugat-Szlovákiában lépett fel a Szövetséggel közösen Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, aki mindkét alkalommal arra buzdította a szlovákiai magyar választókat, éljenek a lehetőséggel, hogy egy „egységes magyar pártra” is szavazhatnak. Mindkét alkalommal Forró Krisztián, a Szövetség elnöke mondott kampánybeszédet Szijjártó Péter előtt.

Az eseményeket a kampány legvégére időzítették, szerda éjfélkor életbe lép Szlovákiában a kampánycsend, amelynek során a törvény tiltja a választási kampányt.

Szijjártó kedden a Tőketerebesi járásban fekvő borsi kastélyt látogatta meg, amely nemrég a magyar kormány bőkezű támogatásából épült újjá. Ezek után Szomotor községben vett részt egy mezőgazdasági üzem átadásán, majd a Nagyrozvágy és Nagygéres közötti, a magyar–szlovák határon áthaladó útszakaszt adta át régiós politikusok és a Szövetség jelöltjei társaságában.

Szerdán Gútán a Lebeco nevű helyi pékségnek a magyar kormány által 96 millió forinttal (kb. 260 ezer euró) támogatott fejlesztésénél vágták át a nemzeti színű szalagot nagyszabású fogadás keretei között, a Szövetség számos politikusa jelenlétében.

Esemeseztek Wlachovskýval

Szijjártó Péter Borsiban és Gútán is elmondta, egy nappal látogatása előtt kapott egy sms-t szlovák kollégájától, Miroslav Wlachovský külügyminisztertől, hogy „viselkedjen rendesen” – hogy ez konkrétan mit jelent, azt nem tudtuk meg, és erről a szlovák külügy sem árult el részleteket. „Azt válaszoltam neki, nyugodt lehet, hiszen ismer. Ez nem biztos, hogy megnyugtatta” – mondta a magyar miniszter.

Szijjártó mindkét helyszínen hangoztatta, milyen fontos a magyar kormány számára a szlovákiai magyarok támogatása. Felsorolta, hogy 40 ezer gyereknek adtak oktatási-nevelési támogatást, 30 új óvodát és bölcsődét építettek fel, 162-t újítottak fel, és 112 templom felújítását segítették.

Gútán a miniszter többször is hangsúlyozta, a lehető legjobb szlovák–magyar kapcsolatokra törekszenek, hiszen a szlovákokkal van a leghosszabb határa Magyarországnak, szívükön viselik a szlovákiai magyarok sorsát, és a magyar és a szlovák gazdaság sikere szorosan összefügg egymással.

Szijjártó Péter a Szövetség politikusaival a gútai Lebeco pékségben. Fotó – TASR

Szijjártó a szlovákiai magyar gazdaságfejlesztési programról, a Baross Gábor Tervről is beszélt, hozzátéve, hogy erről Orbán Viktor és Robert Fico megállapodtak egymással. 2017 óta ennek a tervnek a keretében 3837 vállalkozást támogattak 21 milliárd forinttal, és 41 milliárd forintnyi beruházás jött létre ennek köszönhetően.

Borsiban Szijjártó a választások kapcsán elmondta, a szlovákiai magyar politika hosszú ideig küzdött a szétszabdaltsággal, de ma már a magyar erő egy pártban koncentrálódik – a Hídról és a Magyar Fórumról a miniszter nem ejtett szót. „Büszkék vagyunk rátok, büszkék vagyunk a Szövetségre” – mondta Szijjártó, hozzátéve, hogy szurkolni fognak és várják a jó eredményeket.

Borsiban és Gútán is azzal zárta beszédét, hogy arra buzdítja a szlovákiai magyarokat, éljenek a lehetőséggel, hogy egy egységes magyar pártra is lehet szavazni, amelynek esélye van bejutni a parlamentbe.

Miniinterjú Szijjártóval

A gútai átadás után a sajtó nyilvánosan nem kérdezhetett, de Szijjártó Péter az esemény után válaszolt a Napunk néhány kérdésére, ezt a miniinterjút az alábbiakban közöljük.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Forró Krisztián

Gúta

Miroslav Wlachovský

Szijjártó Péter

Szlovák–magyar kapcsolatok

Szövetség

Választások 2023

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak