Balog Beáta, Tóth Barnabás Felicián: Ha Fico nyer, még több gyűlöletet fog szítani, Gyimesi a Szövetség Ľuboš Blahája (+ videó)

A Napunk vitáján Balog Beáta, a Sme napilap főszerkesztője Tóth Barnabás Felicián politológussal elemezte a szombati előrehozott választás kilátásait az Ifjú Szivek Táncszínház pozsonyi székházában.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Ennek a hosszú választási kampánynak a legnagyobb vesztesei a választók, jelentette ki Balog Beáta. A közönség belefáradt a kampányba – belefáradt a hírolvasásba és a rossz hírekbe. És nem tudjuk, ennek a kampánynak vége lesz-e szombaton, tette hozzá a Sme főszerkesztője.
Balog Beáta szerint ez a kampány nem segíti azokat a pártokat, amelyek valós megoldásokról akarnak beszélni.
„Annyira felkorbácsolták a választók érzelmeit, vagy épp halálra frusztrálták őket, hogy már csak olyan üzenetek befogadására alkalmasak, amelyek túlkiabálják ezt a kocsmai zajt, amelyben találtuk magunkat.”
A kampánynak két fő üzenete van Balog Beáta szerint. Az egyik oldal számára az, hogy civilizációs választás előtt állunk. A másik oldal számára a gyűlölet vált a meghatározóvá. „Olyan gyűlöletet szítottak ebben a kampányban, amilyenre nem emlékszem a régebbi kampányokból.” A kampány fő témája, hogy Robert Fico és a fasiszták ellenségeket gyártanak, a genderideológiából, a liberálisokból, az LMBTQ+-emberekből.
Tóth Barnabás Felicián azt tette hozzá, szerinte a Progresszív Szlovákia is nyertese ennek a hosszú kampánynak, ahogy annak is, hogy 2020-ban nem jutott be a parlamentbe, és így kimaradt ennek a koalíciónak a belső vitáiból, és erősödni tudott egy szakértői imidzs építésével.
Gyimesi a Szövetség Ľuboš Blahája
Hogyan szerepeltek a kampányban a szlovákiai magyar pártok? Tóth Barnabás Felicián szerint az utolsó utáni pillanatig belső vitákkal voltak elfoglalva, és csak a nyár elején-közepén kezdték el a valódi kampányt.
Forró Krisztián, a Szövetség elnöke először tipikusan jobboldali üzenetekkel kezdett kampányolni, amiből később átállt a régiók képviseletének az üzenetére, de ezeket az üzeneteket mélységében és szélességében sem támasztotta alá, miközben a párt többi aktora a saját vonalát vitte tovább.
Milyen szerepet töltött be a kampányban Gyimesi György? Balog Beáta szerint Gyimesi olyan a Szövetségben, mint Ľuboš Blaha volt a Smerben – a párt hivatalos irányvonala mellett közvetít külön üzeneteket.
Gyimesit már korábban is a magamutogatás és a populizmus jellemezte, nem voltak olyan javaslatai, amelyek valóban jobbá tették volna a magyarok életét, tette hozzá Balog Beáta. „Rátapintott, hogy az OĽaNO-n belül így tud karriert építeni, és hogy Orbán Viktornak meghatározó szerepe lesz a szlovák politikában, és ennek a része akart lenni.”
Tóth Barnabás Felicián szerint Gyimesi az MKP-soknál dinamikusabban és tehetségesebben ragadta meg azt a lehetőséget, amit a szlovákiai magyarok egy részének az orbáni politikára való igénye jelentett.
Az nem világos, milyen politikai kalkulációk mentén vették fel a listára Gyimesit, mondta a politológus. Ez a szlovákiai magyar jobboldali, nemzeti választói réteg csak kivételes esetekben lehet elég az 5 százalék elérésére, a szlovákiai magyarok más rétegeit viszont nem Gyimesivel lehet megszólítani, tette hozzá.

Balog Beáta szerint Gyimesi nem fogja csak úgy elhagyni a politikát, ha nem fog neki bejönni a Szövetség, máshol fog utakat keresni.
A Sme főszerkesztője arról is beszélt, Gyimesi megítélése nagyon negatív a többségi társadalom részéről, a kisebbségi politika legnegatívabb verziójának látja őt a szlovákok többsége.
Tóth Barnabás Felicián ehhez azt fűzte hozzá, Gyimesi és követői elmozdultak a kisebbségi politika irányából a kultúrharcos, nemzetközi témák irányába. Itt van koalíciós lehetősége azokkal, akik hasonló témákban utaznak.
Orbán miatt nem lesz egységes magyar párt
A Szövetség helyzetét Balog Beáta azon keresztül szemléltette, hogy Forró Krisztián szerinte csak lavírozott a Markíza vasárnapi választási vitájában. Nem volt képes nyíltan megmondani azt sem, hogy a Szövetség számára milyen fontos az Orbánnal való kapcsolat. „Ugyanezt érzem, amikor arról kérdezik, segítene-e Ficónak kormányt alakítani. Nagyon nehezen olvasható.” Próbál harcolni a kisebbség megosztottságával, de az kiderült, hogy ő is egy Ficóhoz hasonló békeharcos, véli Balog Beáta.