Fico idejében rendszeresen kenőpénzt kaptak, de később is próbálkoztak. A korrupciós ügyekben több mint száz gyanúsított szerepel

Körülbelül 130-an várják azoknak a korrupciós ügyeknek az eredményét, amelyekben szerepelnek. A bíróságok már negyven gyanúsítottat találtak bűnösnek. A legfelsőbb körökig érő vizsgálatátok megmutatták, hogy az oligarchák milyen közel álltak Robert Fico volt miniszterelnökhöz, és a befolyásos állami tisztviselők hogyan vettek fel kenőpénzt a Smer-korszakban.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Körülbelül 130 személy ellen jelenleg is nyomozás folyik, illetve bíróság előtt állnak politikailag kényes ügyekben. Három Smer-jelölt is van azok között, akik ügyében nyomoznak – Robert Fico listavezető, Robert Kaliňák volt belügyminiszter és Tibor Gašpar volt rendőrfőkapitány.
A Smer-éra óta már több mint negyven bűnözőt ítéltek el, vagyis bizonyítékok alapján büntették meg őket a bíróságok az elkövetett bűncselekményekért.
Ez az eddigi, legfelsőbb köröket érintő vizsgálatok eredménye. A vizsgálatok azután kezdődtek, hogy a 2020-as választásokat követően, az OĽaNO, a Sme rodina, az SaS és a Za ľudí koalíciója hatalomra kerülésével már nem kötötték meg tovább a nyomozók és az ügyészek kezét.
Több mint három év elteltével már több tízezer oldalnyi nyomozati akta, több ezer oldalnyi bírósági határozat, több tízórai tanúvallomás gyűlt össze, amelyeket a nyomozók, de tárgyalótermekben ülők is meghallgattak. Az együttműködő vádlottak beszéltek a Smer uralma alatti állam működéséről, mikor is a „mi embereink” életének mindennapos részévé vált a kenőpénz, és senki sem akadt fenn ezen.
„Tudtuk, hogy nincs mögötte semmi, nem lesz belőle semmi, nem történik semmi, védettek vagyunk ebben a rendszerben” – jellemezte Ľudovít Makó, hogy milyen könnyű volt kenőpénzt felvenni, a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatalának egykori vezetőjének tanúvallomása segített elítélni Dušan Kováčikot korrupció miatt. Az egykori különleges ügyészt a maffia vásárolta meg.

A vizsgált eseteket és pereket régóta nyomon követtük, ami alapján összeírtuk a legfontosabb leleplezéseket. Ezekből kiderül, hogy az oligarchák milyen közel álltak Robert Fico volt miniszterelnökhöz, mi történt a több tízmillió eurós állami szerződésekkel, és hogyan vettek fel kenőpénzt befolyásos állami tisztviselők.
Aranyrudak és egy üveg whisky 26 ezerért
Az első eset egy hónappal Igor Matovič kormányának beiktatása után történt, 2020 áprilisában Fico barátját, az Állami Anyagtartalékok Igazgatóságának elnökét, Kajetán Kicurát korrupció gyanújával őrizetbe vették, akinél negyedmillió euró értékű aranyrudat találtak. A legutolsó eset pedig a Vírus nevű akció, amely során két lakást, több mint 12 millió eurót, és egy 26 ezer euró értékű whiskyt foglaltak le. A gyanú súlyos, a Smer és az SNS jelöltjei állítólag a katonai hírszerzés vagyonát lopták szét, a rendőrség 74 millió euróra becsüli a kárt.

Az, hogy a maffia az állam vezetésének részévé vált, már nem csak sejtés. Sok gyanú bebizonyosodott a bíróságokon, mások ellen pedig nyomozás folyik.
A maffiának sikerült megvásárolnia Kováčik különleges ügyészt, a pozsonyi alvilághoz köthető üzletember, Tomáš Rajecký pedig a Smerhez közel álló oligarchát, Bödör Norbertet segítette Andrej Kiska volt elnök lejáratásában.
Ján Kuciak és Martina Kušnírová 2018-as meggyilkolása, majd Kočner Threemájának kiszivárogtatása után kezdtek szivárogni a „mi embereink” rendszerével kapcsolatos információk a nyilvánosság elé. Az állami szerződésekből profitáló oligarchák és politikusok közötti kapcsolatok szövevényét a legsúlyosabb ügyeken dolgozó rendőrök és ügyészek tárták fel, akiket a Smer elnöke a választások után bosszúval és a vizsgált ügyek blokkolásával fenyeget.
A speciális ügyészség és bíróság megszüntetését a Smer egykori oszlopos tagja, a Hlas jelenlegi elnöke, Peter Pellegrini is kilátásba helyezte.
Az ügyek listája már hosszú: Alkonyat, Tisztítótűz, Vámszedő, Marhapásztor, Isten malmai, Vihar, Szélvihar, Tartalékok, Ezékiel 7, Végkifejlet és mások. A leleplezett ügyekben felbukkanó több mint száz nevet tartalmazó listára olyan, nyomozás alatt álló személyeket is felvettünk, akiket különböző súlyos ügyekkel gyanúsítanak, valamint azokat is, akik ellen már megtörtént a vádemelés, de a perük még nem zárult le véglegesen. A teljes névsor, amely nem biztos, hogy végleges, a cikk végén található.
Még Ficónak és Kaliňáknak sincs bizonyossága afelől, hogy nem indítanak ellenük eljárást.