Napunk

Fico nélkül ment le a pártelnökök vitája a Markízán, kétórás versenyfutás lett belőle érdemi vita nélkül

Fotó – TV Markíza/Martin Lachkovič
Fotó – TV Markíza/Martin Lachkovič

Matovič nem ugrott neki Sulíknak, Pellegrinit Erik Tomáš helyettesítette.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

A Markíza az 5 százalék alá mért pártok elnökeinek vitája után megszervezte a bejutási küszöb fölött álló pártok elnökeinek vitáját is, és már az előkészületek is izgalmasak voltak. Eredetileg két pártelnöki vita lett volna: szerdán, a kampánycsend előtti estén Robert Fico, Michal Šimečka, Peter Pellegrini és Igor Matovič vitázott volna. Fico már augusztusban jelezte, hogy ignorálni fogja a Markízát. Peter Pellegrini régóta tervezett elfoglaltságaira hivatkozva mondta vissza a részvételt, és Šimečka is jelezte, hogy nem jön.

A Markíza végül összevonta a két vitát, és hétfő este nyolc pártelnök csapott össze: végül Simečka is eljött, Pellegrini helyett pedig Erik Tomáš, a Hlas egyik alelnöke képviselte a pártot. Fico tartotta magát az ígéretéhez és nem is küldött maga helyett senkit, így az ő helye üres maradt. Šimečka PS-elnökön és Tomáš Hlas-alelnökön kívül ott volt Igor Matovič, az OĽaNO, Milan Uhrík, a Republika, Andrej Danko, az SNS, Boris Kollár, a Sme rodina, Milan Majerský, a KDH és Richard Sulík, az SaS elnöke.

Az eredmény egy gigantikus kétórás vita lett, amit nehéz volt végignézni.

Választási lóverseny

Mindegyik politikusnak összesen 9 perce volt, egy óra mérte, hogy mennyit beszélnek egy-egy kérdésre válaszolva vagy egymásra reagálva, emiatt szinte mindenki hadart. Igor Matovič önmagához képest egészen visszafogott volt, a Pentát például nem is ő, hanem Uhrík vágta hozzá Sulík fejéhez; Matovič érdekes módon ezt Dankóval tette meg egy „mindannyiótokat a Penta fizet!” beszólással.

Az őrült tempó miatt

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Andrej Danko

Boris Kollár

Erik Tomáš

Igor Matovič

Michal Šimečka

Milan Majerský

Milan Uhrík

Richard Sulík

Robert Fico

Választások 2023

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak