Napunk

Sokan még mindig úgy kommunikálunk, ahogyan az óvodában tanultuk, gyakran ezért nem értjük meg egymást, mondja a pszichológus

Andrea Hladká kommunikációs készségfejlesztő tanfolyamokat tart. Fotó - A.H. archívuma
Andrea Hladká kommunikációs készségfejlesztő tanfolyamokat tart. Fotó – A.H. archívuma

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Azt a beszélgetést, amelyben csak elsoroljuk a problémáinkat a kommunikációs partnerünkre való tekintet nélkül, egy képzeletbeli szemetes kosár kiürítéséhez lehet hasonlítani. „A másikat a beszélgetés során gyakran semmiről sem kérdezzük meg, csupán ráborítjuk a problémáinkat. Aztán pedig csodálkozunk, hogy a kommunikáció elakad” – mondja Andrea Hladká pszichológus.

A felettesünkkel való kommunikációs problémák hátterében szerinte gyakran azok a szokások állnak, melyeket iskolás vagy óvodás korunkban sajátítottunk el. „A szülők többsége nem tanítja meg a gyereket arra, hogyan fogalmazzon meg a tanár felé egy konstruktív kritikát vagy véleményt. Csak azt tanítják nekik, hogy a tanárnak szót kell fogadni. Ha valaki az iskolában azt tanulta meg, hogy jobb, ha csendben marad, akkor ezt a  kommunikációs stratégiát a munkahelyére is magával viszi” – magyarázza a szakértő.

A kommunikációtól vagy az esetleges félreértéstől néha mindannyian félünk. „A vezetéshez hasonlóan a kommunikáció is egy készség. Ha jobbak akarunk lenni benne, akkor csiszolnunk kell a tudásunkat.”

Az interjúban Andrea Hladká beszél arról is:

  • miért okoz számunkra egyre nagyobb gondot a kommunikációban a másik meghallgatása,
  • hogyan mutatkozik meg a passzív agresszió,
  • mit tegyünk, ha alacsony az önbizalmunk a kommunikáció során,
  • hogyan beszéljünk a gyerekekkel úgy, hogy ne frusztrált felnőtteket gyártsunk belőlük,
  • hogyan fejlesszük a kommunikációnkat a felettesünkkel és a munkatársakkal.

Miért érzik azt legtöbbször az emberek, hogy a kommunikáció során a másik fél nem hallgatja és nem érti meg őket?

Azoknak, akik így érzik, gyakran igazából saját maguknak van gondjuk a másik meghallgatásával. Ez a probléma az emberek nagy többségét érinti. Még annak ellenére is, hogy az aktív hallgatás a kommunikáció alapvető ismérvei közé tartozik. Erre a legjobb példa a mobil használata, a mobil ugyanis állandóan a kezünkben van, és sokszor még akkor is nyomogatjuk, amikor valakivel beszélünk. Ilyenkor nem vagyunk képesek aktívan hallgatni a másikat, felfogni, mi pontosan a problémája és kellőképpen megérteni. A pácienseim gyakran számolnak be arról, hogy úgy érzik, a beszélgetések során a környezetük nem figyel rájuk teljesen.

Nem akarunk vagy nem vagyunk képesek teljes mértékben a másikra figyelni a beszélgetés közben?

Ebben az elsődleges családunkból származó viselkedésminták és az a környezet játszik szerepet, amelyben felnőttünk. Ha gyerekként nem láttuk, hogy a szüleink aktívan hallgatták  egymást vagy minket, gyerekeket, akkor mi sem tanultuk ezt meg. Ez felnőttkorban aztán különböző problémákat szül. A megfelelő kommunikáció nem valami genetikailag adott dolog, hanem egy tanult viselkedés.

Hogyan juthatunk ki ebből az ördögi körből?

Fontos tudatosítani, hogy amennyiben mi magunk meghallgatunk valakit, akkor azt a másik ember viszonozza, így a kommunikáció teljesen más, sokkal magasabb szintre kerül. A kommunikáció nem azt jelenti, hogy magunkról beszélünk, hanem azt, hogy érdeklődünk a másik ember iránt.

Hogyan közöljük valakivel megfelelő módon, hogy nem figyel ránk eléggé?

Pontosan úgy, ahogyan most elmondta. Nem kell kerülgetni a forró kását. Teljesen érthetően mondjuk ki: „Kérlek szépen, lennél szíves teljes mértékben rám figyelni és letenni a telefont vagy kikapcsolni a tévét? Szeretnék veled elbeszélgetni. És szeretném, hogy meghallgatnál.” Ez paradox módon nagyon egyszerű. Amikor látjuk, hogy a másik nem figyel ránk, ahelyett, hogy nyugodtan és egyszerűen elmondanánk neki, hogy mire van szükségünk az adott pillanatban, sokszor kiborulunk. Elborít minket a düh, és hagyjuk, hogy az érzelmeink vezéreljenek. Kiabálni kezdünk a másikra vagy olyan dolgokat mondunk, amiket aztán megbánunk. És pont ez az a helytelen viselkedés, amely a problémákat okozza.

Hogyan reagálnak a páciensei, amikor közli velük, hogy valójában a hallgatással van problémájuk?

Meglepődnek. A legtöbbjüknek azonban nem is kell mondanom. Saját maguk is tudatosítják a szerepjátékok közben, amiket a tanfolyamokon játszunk. Aztán visszagondolnak múltbéli helyzetekre, és hirtelen értelmet nyer számukra minden.

Milyen helyzetekre?

Például olyanokra, hogy a beszélgetés során gyakran képtelenek konkrét választ adni valamilyen kérdésre a másik embernek. Nem tudnak reagálni, kérdeznek és úgy sem tudnak. Gyakran úgy tűnnek, mintha csak testben lennének jelen, esetleg mások ezt fel is róják nekik. A verbális és nonverbális kommunikációjukkal azt üzenik a másiknak, hogy egyáltalán nem figyelnek arra, amit mond.

Hogyan nyilvánul meg az önbizalomhiány a kommunikációban?

Leggyakrabban a helytelen kommunikációs stílusok használatával. Ide tartozik például a passzív kommunikációs stílus, amikor az ember egyáltalán nem képes kifejezni az igényeit. Az ilyen ember általában azt érzi, hogy mások kihasználják. Az alacsony önbizalom passzív agresszív viselkedésben is megmutatkozik. Ugyanígy abban is, ha valaki előszeretettel használja a szarkazmust. Mindezt azért, mert nem tudja vagy nem meri kimondani, hogy mit szeretne. Emellett pedig agresszív és manipulatív kommunikációban is megnyilvánulhat.

Ha tudjuk, hogy alacsony az önbizalmunk, képesek vagyunk célzottan növelni az önbizalmunkat a kommunikáció során?

Először érdemes kideríteni, miből fakad az önbizalomhiányunk. Ha elkezdünk dolgozni az okok elhárításán, automatikusan megnövekszik a kommunikációs önbizalmunk is. Bár sokan tudják, hogy alacsony az önbizalmuk, ezt inkább agresszív és lekezelő módon igyekeznek leplezni a kommunikációban. Ez természetesen egyáltalán nem helyénvaló. Ha viszont az ember tudatosítja magában, hogy alacsony vagy alacsonyabb az önbizalma, és nyitott a visszacsatolásra, akkor képes lesz aktívan dolgozni a kommunikációja fejlesztésén.

Andrea Hladká. Fotó – A. H. archívuma

Azt az embert, aki agresszíven kommunikál, a környezete hajlamos magabiztosnak tekinteni.

Igen, mivel az emberek gyakran összekeverik az agresszív és az asszertív kommunikációt. Az asszertív pedig az a kommunikációs stílus, amit el szeretnénk érni.

Mi tehát a különbség az agresszív és az asszertív kommunikáció között?

Amikor agresszívan kommunikálunk, a velünk történt különböző dolgokért a körülöttünk levő embereket hibáztatjuk, szidalmazzuk őket, ordítunk rájuk, félelmet keltünk bennük. Gyakran kiabálunk, de valójában nem vagyunk képesek nyíltan kifejezni azt, amire szükségünk van. Arra törekszünk, hogy leuraljuk a beszélgetőpartnereinket.

Az asszertív kommunikáció során pedig teljesen őszinték vagyunk. Egyszerű mondatok használatával elmondjuk, mit szeretnénk, és mire van szükségünk. Közben pedig gyakran kiemeljük a másik pozitív tulajdonságait vagy tetteit. Ebben a kommunikációban nincs helye a szépítésnek, az érzelmek helyett pedig igyekszünk racionálisan érvelni.

Hogyan beszéljünk azokkal az emberekkel, akik agresszíven kommunikálnak velünk?

Ez nagyon nehéz feladat. A természetes reakciónk az agresszióra az, hogy meghátrálunk és megijedünk. Az egyetlen lehetőségünk, hogy egyenes visszacsatolást adunk ennek a személynek. Nyugodt hangon közöljük vele, hogy nem szeretnénk vele beszélni, ha kiabál ránk vagy szitkozódik. Mondjuk meg, hogy ez zavar minket. Állítsunk fel szabályokat. Mondjuk meg neki, hogy amennyiben kiabálni fog ránk és szitkozódni vagy állandóan vádaskodni, akkor befejezzük a beszélgetést és faképnél hagyjuk.

Milyen szerepet játszik a félelem a kommunikációban?

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Család

Emberi kapcsolatok

Gyereknevelés

Mentális egészség

Munka

Párkapcsolat

Pszichológia

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak