Erőszak, politika, üzlet, avagy minden politikai pofon mögött van egy bankszámla
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A címben szereplő három fogalom sorrendje nem a véletlen műve: az elmúlt évek globális politikai folyamatai arra figyelmeztetnek, meghatározott viszony van ezek között. Aki erőszakos, az politikai hatalomhoz, mandátumhoz, befolyáshoz juthat. És akinek politikai mandátuma, hatalma van – elvileg a közjó intézésére kap felhatalmazást –, az egyszersmind kiváló eszközöket, helyzeteket nyer ahhoz, hogy magánvagyonát gyarapítsa.
Néhány példa
A hasonló ügyeskedésekre bizonyára a legtöbbek által ismert példa Donald Trump karrierje. Idézzük fel a legutóbbi pénzgyűjtő akcióját: a volt amerikai elnök, számtalan büntetőügy kulcsfigurája 9 és fél millió dollárt gyűjtött össze a rabosításakor egyetlen hét alatt. Augusztusban, amikor a rabosítást előkészítették, és a világ árgus szemekkel követte az eseményeket, az adományok összege elérte a húszmillió dollárt.
Mi volt ennek a látványos sikernek az alapja? Az, hogy Donald Trump ebben az időszakban az erős és erőszakos ember imázsát mutatta, a gyűjtéshez pedig azt az egyébként rendkívül előnytelen fotót is felhasználták, amit a botrányhősről és exelnökről a rabosítás pillanatában készítettek. A lelkes hívek hatalmas tételekben vásárolták a dühös elnök fotójával díszített bögréket, pólókat. A düh így vált tömegtermékké, a bűncselekmény – amivel Trumpot vádolták – az ellenállás jelképévé. Sajátos üzleti modellben kitalált megtévesztés, manipuláció, marketing.
Akkor, amikor Igor Matovičot, Robert Kaliňákot vagy Robert Ficót látjuk erőszakos események közepette, ne feledjük: a hasonló jelenetekről, verekedésekről készült „véletlen” vagy amatőrnek látszó felvételek nagyon is profi, sokszorosan, a világ számos táján kipróbált politikaimarketing-elemek. Ehhez hasonló filmek tucatjaival van tele a jelenkori politikatörténet.
Az ezredforduló után, amikor az illiberális fordulat egyre inkább meghatározta a világpolitikát, megint elkezdett terjedni a huszadik században oly sokszor teret hódító erőretorika. Erős nemzetállamot ígértek erős kezű politikusok világszerte, sokfelé. De mindez csak retorikai, szimbolikus és vizuális szinten zajlott. A politikai kultúra erőszakossá tételében élen járt Vlagyimir Putyin, akit nemcsak mint vaskezű vezetőt ismerhettek meg a hívei, hanem igazi, maszkulin ikonként is. Szó szerint erős, izmos férfiként nézett vissza a jól komponált kampányfotókon.
Donald Trump felbukkanásával új színt kapott az erőkultusz: a Capitolium ostroma azt demonstrálta sokkoló módon, hogy nemcsak a vezér erős, hanem a hívei is fizikai erővel bírnak, és meg mernek tenni olyasmit, amire korábban nem volt példa.
Mindezeknek a folyamatoknak előfutára volt például a 2006-os magyarországi ősz, amellyel kapcsolatban nincs máig társadalmi konszenzus. A mai kormánypárt és hívei az egykori rendőri erőszakra hivatkoznak a mai napig, az ellenzék pedig az utcai erőszak, a „csőcselék” hatalmát kárhoztatja. Akárhogy értelmezi bárki is az eseményeket, tagadhatatlan, hogy a jelenkor magyar politikatörténetének legmeghatározóbb fordulata elválaszthatatlan attól, hogy emberek csaptak össze Budapest utcáin.
A román fociultra esete
2018-ban összecsapásokra került sor Bukarestben is, a budapesti eseményekhez hasonlóan a román fővárosban is megjelentek a fociultrák. A korabeli kormány ott is először erőből akarta visszaszorítani a kormánykritikus randalírozókat, aztán Romániában elkezdődött egy „konszolidációs” folyamat, visszavezetés a jogállamba. Ügyészségi vizsgálatok sora kereste a választ, ki miért felelős. Ahogy a román jogállam magához tért, és működni kezdett az igazságszolgáltatás, úgy kezdte egy új szereplő magához vonzani az erőszakoskodókat. Új politikai terepet biztosított számukra.
Bukaresttől távol, Erdélyben az Úz-völgyi katonatemetőben bukkantak fel ugyanebben az időszakban a fociultrák, és a román–magyar egykori első világháborús front mezsgyéjén provokáltak összecsapásokat. Váratlan helyszín, váratlan ügy. Egy marginális helyi konfliktus pillanatok alatt országos figyelmet kapott. Az ügyből évekig tartó román–magyar diplomáciai feszültség keletkezett, úgy tűnt, valamiféle állóháború vette kezdetét.
Sem a román és a magyar kormány, sem a helyi önkormányzatok nem tudták megnyugtatóan rendezni az első világháborús katonasírok ügyét (és az azokhoz kötött szimbolikus egymásnak feszülést), de közben országos ismertségre tett szert a fociultrák egyik vezére: George Simion.
